Ugrás a tartalomra
Pixabay/Peggychoucair

Új kihalási hullámot fedeztek fel a szakértők

2021.10.13
12:37
2021.10.13
12:44
Forrás
Pannon RTV
A mintegy 30 millió évvel ezelőtt Afrikában és Arábiában lezajlott kihalást az akkori klímaváltozáshoz lehet kötni. Az emlősök 63 százaléka kihalt, miután bolygónk klímája a meleg-nedves helyett egyre jegesebbé vált.

Erre a kihalásra most bukkantak rá a Duke Egyetem kutatói vezette csoport tagjai. Az eocén és az oligocén korok átmenete során drámai átalakulás zajlott klímánkban. Az eocén mocsaras erdőségei helyét füves térségek foglalták el, nőni kezdtek a jégtakarók, csökkent a tengerszint, és persze a légköri szén-dioxid szintje is. Gyakorlatilag a ma lejátszódó folyamatok fordítottját élte át bolygónk. Afrika egyenlítői elhelyezkedése miatt eddig úgy vélték, az ott élt állatok megúszták ezt az átmenetet. Öt emlőscsoport kövületeit mérték fel: kétféle rágcsáló, egy ragadozó és két főemlős, köztük az embert is adó csoport került a kutatók figyelmébe. Kiderült, hogy mind az öt csoport igen nagy veszteségeket szenvedett az eocén-oligocén átmenetkor. Néhány millió év elteltével újra megjelentek a kövületek közt e csoportok képviselői, ám már új formát öltve, távolról sem voltak azonosak az eocénban élt elődeikkel. A kihalások azonban, amellett, hogy pusztulással járnak, mindig utat is nyitnak a folytatás számára. Az oligocén elején igencsak leszűkült a fajok sokfélesége, vagyis palacknyak-helyzet alakult ki. Rengeteg faj kihalt, azonban a túlélők a megújulás során egyre inkább sokszínűvé váltak, új, eltérő fajok jöttek létre. Afrikában nemcsak a klíma, hanem a geológia is beleszólt az állatok életébe. Kelet-Afrikában hatalmas szupervulkáni és bazaltáras vulkánkitörések zajlottak, és ez volt az az időszak is, amikor az Arab-félsziget elszakadt Afrikától, és megszületett a Vörös-tenger. Azok az emlősök azonban, amelyek ezt a sok viszontagságot sikeresen túlélték, már birtokában voltak a további klímaingadozások túlélésének is.

klímaváltozás
kihalás

Most

12:28

Kevés termés, alacsony ár - Bajban az almatermesztők

Már évek óta nem kecsegtető az almatermesztők helyzete Szerbiában, így Észak-Bácskában sem. Sem az időjárás, sem a piaci és felvásárlói körülmények nem kedveztek a termelőknek. Azt mondják, ennyi pénzért nem éri meg külföldre szállítani.
11:07, Frissítve: 11:15

Új helyszínre kerül a palicsi Kalandpark

Az elmúlt év októberében még a strandon kezdték el építeni, immár viszont a Palicsi Állatkertben kapott helyet. Az erről szóló döntést a helyi önkormányzat és a Palics Park Kft. közösen hozta meg.

Népszerű

Aleksandar Vučić: Aki mer, az nyer

Aki mer, az nyer - mondta magyarul Aleksandar Vučić szerb államfő Horgoson. Ezzel a mondattal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szerbia felé irányuló politikáját jellemezte.