Ugrás a tartalomra

Vajdaság közelről - otthonról #4

2020.04.21
14:43
2023.11.02
09:03
Forrás
Pannon RTV
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben a Pannon Televízió Közel-kép című műsorának segítségével egy Vajdasági barangolásra invitáljuk önöket. Válogassanak a kínálatunkból!

Tartsanak velünk az Oromiak Nagy Világtalálkozójára, majd a Dombos Fesztre látogatunk, ahol megismerhetik Vajdaság legszebb arcát! Vajdaságiként az evésről sem szabad megfeledkeznünk, először egy hagyományos aratóreggelivel indítunk Szenttamáson, majd egy jó pörköltet vagy sültet fogyasztunk a Nemzetek Főzőversenyén Kispiacon. Ezután ellátogatunk a horvátországi Baranyába, majd Horgos nagy rendezvényein veszünk részt. Hiszen amellett, hogy a 30. szüreti napokat  a településen rendezték meg, Horgos volt a házigazdája Vajdaság legnagyobb néptáncos és népzenei eseményének, a Gyöngyösbokrétának és a Durindónak.

Az Oromiak Harmadik Nagy Világtalálkozója idén is több száz helyit és elszármazottat hozott össze, akik rég nem látott rokonokkal, barátokkal találkozhattak. Legtöbben Magyarországról érkeztek, de ausztriai és kanadai vendégek is voltak. Old timer kiállítás, főzőverseny, kirakodóvásár, bűvész- és művelődési műsor is várta a résztvevőket.

Több tíz együttes varázsolta el idén is a Dombos Festre látogatókat, amely a koncertek mellett idén a családokra is fókuszált, hiszen számos gyerekprogram várta a kikapcsolódni vágyókat. Nézze meg Ön is Vajdaság legszebb arcát a Közel-képben!

Suhogtak a kaszák a szenttamási határban, míg az asszonyok a hagyományos aratóreggelit készítették. A régi hagyományok felelevenítéséről, megőrzéséről készült összeállításunkat láthatják ebben a Közel-képben.

Megtelt a kispiaci vásártér főzni vágyó csapatokkal, több mint kétezren látogattak ki a Nemzetek Főzőversenyére és a hagyományos vásárra. Már délelőtt rotyogtak a bográcsban a pörköltek és a levesek, valamint sültek a tűz fölött a finomságok. A Nemzetek Főzőversenyére zömében amatőr szakácsok, baráti és családi társaságok neveztek, mintegy 80 csapat.

Ismerje meg a horvátországi Baranya turisztikai lehetőségeit is! Egy drávaszögi kirándulásra invitáljuk Önöket. Ellátogatunk a kiskőszegi Zöld-szigetre, csónakázunk a Kopácsi-rét Természetvédelmi Parkban és megkóstoljuk a helyi ízeket is. Színes összefoglalónkat itt láthatják.

Kiállítások, multikulturális táncszínházi előadás, kirakodóvásár, valamint ügyességi és sportrendezvények színesítették a jubileumi XXX. Szüreti Napokat Horgoson.

Maradunk még egy kicsit Horgoson. 2019-ben a település adott otthont Vajdaság legnagyobb néptáncos seregszemléjének, a sorrendben 56. Gyöngyösbokrétának. 32 néptánccsoportot láthatott a közönség szerte Vajdaságból.

A Gyöngyösbokréta után a népdalkórusoké, szólistáké és a népzenészeké volt a főszerep a Horgoson megtartott XLIII. Durindón. A rendezvény napján mintegy 110 népdalkórus és szólista mutatkozott be, emellett átadták a Bodor Anikó-díjat is.

Dombos Fest
Hagyományos Aratóünnepség
Szenttamás
Nemzetek Főzőversenye
Kispiac
Horgos
Baranya
Durindó
Gyöngyösbokréta
Vajdaság közelről - otthonról

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.