Ugrás a tartalomra

Végveszélyben a szentjánosbogár

2022.11.21
12:39
2023.11.02
08:52
Forrás
sokszinuvidek.24.hu
A Természetvédelmi Világszövetség egyik jelentése azt vizsgálta, hogy milyen jövőre számíthatnak a holt fákhoz kötődő bogarak az európai kontinensen.

A kutatók által vizsgált 688 európai bogárfaj közül 5 súlyosan veszélyeztetett, 51 veszélyeztetett, 37 pedig sebezhető státuszba került a Vörös Listán. A korhadó fák eltűnése a jelentés szerint a pattanóbogár-, ganajtúró-, holyva- és gyászbogár-féléket sodorhatja a kihalás szélére. Az állatvilág legnépesebb csoportja a rovaroké, köztük is óriási mennyiséget tesznek ki a bogarak. Csupán Európában 29 ezer bogárfaj él, Földünkön pedig a fajok száma még hihetetlenebb méreteket ölt, közel 400 ezer kitinpáncélos fajt tartanak számon. A szakemberek szerint riasztó tény, hogy a veszélybe került „nemszeretem” bogarak kulcsszerepet játszanak a holtfák lebontásában és a tápanyagok újrahasznosításában, ugyanakkor táplálékforrásként is szolgálnak a madarak és az emlősök számára. Számos invazív bogárfaj is komoly fenyegetést jelent az őshonos fajokra nézve. Például a korábban betelepített kelet-ázsiai harlekinkatica Nyugat-Európában már jelentősen visszaszorította az őshonos katicafajokat.

A világító bogarakra is számos veszély leselkedik, egy friss tanulmány szerint a klímaváltozás miatt fogyatkoztak meg Délkelet-Angliában a szentjánosbogarak. A melegebb és szárazabb nyarak miatt a ragadozó lárvák egyre kevesebb csigát, földigilisztát vagy más puhatestűt tudtak zsákmányolni, így a kedvelt bogarak száma jelentősen megcsappant.

Az “imbolyogva repülő lámpásokra” a legsúlyosabb fenyegetést az élőhelyek elvesztése jelenti, az utcai lámpák, sportpályák, hirdetőtáblák fényszennyezése, és a növényvédőszerek használata sodorhatja őket a kihalás szélére.

A szakértők abban bíznak, hogy az egyes fajok kihalási kockázatának nyilvánosságra hozatalának köszönhetően több figyelmet kaphatnak a végveszélybe került hasznos kis állatok.

rovar
rovarok
szentjánosbogár

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.