Ugrás a tartalomra

10 éves fennállását ünnepelte a magyarkanizsai Gazdakör

2018.11.21
14:18
2018.11.21
17:18
Forrás
Pannon RTV
Az ünnepi rendezvényen a civil szervezet képviselői köszönőlapot adományoztak azoknak az aktív polgároknak, akik az elmúlt 10 évben nagy segítségére voltak a Gazdakörnek.

Jelenlegi felállásában a civil szervezet még 2008-ban alakult, az előzőleg Magyarkanizsán működő szervezet mintájára, és jelenleg is 80 taggal tevékenykedik. A civil szervezet az elmúlt tíz évben rengeteg programot, tanfolyamot, segítséget nyújtott a községbeli mezőgazdasági termelőknek, kiemelt figyelmet fordítva a pályázatokra, és a fiatal gazdálkodók támogatására.

Bata Erzsébet, alapító elnök, Gazdakör, Magyarkanizsa: „10 év, ez nem hosszú idő, ez tulajdonképpen az új Gazdakörnek a 10 éves évfordulója, de azt szeretném megjegyezni, hogy őseink, nagyszüleink, szüleink alapították 1894-ben az első Gazdakört, azóta ugye sok minden történt, háborúk jöttek-mentek, de az idősebb korosztály, az akkori alapítók leszármazottai kérték, hogy megemlékezésképpen is, jogutódként alapítsuk meg ismét a Gazdakört. Erre került sor 10 évvel ezelőtt, és utána csatlakoztak hozzánk nagyon szorgalmas termelők, fiatal termelők, akik érdekében úgy érezzük, hogy érdemes dolgozni teljes gőzzel úgymond.”

Magyarkanizsa
Gazdakör

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.