Ugrás a tartalomra

101 éves a Vajdasági Gazdasági Kamara

2020.02.05
17:58
2020.02.05
19:06
Forrás
Pannon RTV
Az évforduló alkalmából ma díszülést tartottak Újvidéken, amelyen vállalkozók, üzletemberek és tartományi illetékesek vettek részt. Az eseményen díjakat adtak át az év legsikeresebb vállalkozóinak.

2019-ben hét százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalom Vajdaságban, és mintegy 13 milliárd dinárt ért el – hangsúlyozta Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke: „Arra vagyok a legbüszkébb, hogy nőtt a kivitel, és mintegy 6,1 milliárd dinárt tett ki. Az előző évhez képest ez közel 8,6 százalékos növekedést jelent. Kiemelném még, hogy az export-import lefedettsége mintegy 91 százalékos volt.”

A Vajdasági Gazdasági Kamara működése az összefogáson alapul, munkája során ezt a példát követi a tartományi kormány is – emelte ki az eseményen Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke. A köztársaság és a tartomány közösen megvalósított nagyberuházásait említette, majd hozzátette: az összefogás eddig csakis sikereket eredményezett: „Ezt mutatják a 2019-évre vonatkozó gazdasági folyamatok is, amelyek pozitívak, és amelyek a korábbi évek gazdasági folyamataiból erednek, annak folytatásai. Ezt mutatja a bruttó hazai össztermék növekedése is, ami a 2019-es évre vonatkozóan mintegy négy százalék lesz. Erre mutat rá a külkereskedelmi árucsere növekedése és a munkanélküliség csökkenése is.”

Az eseményen Kosta Mirosavljević-díjat vehettek át a tartomány legsikeresebb üzletemberei és vállalkozói, köztük a temerini Zsúnyi-Szilák Szövetkezet vezetője.

Zsúnyi József, igazgató, Zsúnyi-Szilák Szövetkezet, Temerin: „Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra a Vajdasági Gazdasági Kamarától ez a díj. Úgy látni, más is látja azt a munkát, amit belefektettünk a szövetkezetünkbe. Immár huszadik éve létezünk. Mindig nyitott ajtóval vártak bennünket, ha gondunk volt, mindig segítettek. A kamarára mindig lehetett számítani.”

Az ülésen elhangzott: az összefogás elvét követve a jövőben még több sikeres beruházásra lehet majd számítani Vajdaságban, ami további gazdasági fejlődést is eredményezhet.

Vajdasági Gazdasági Kamara
évforduló
Újvidék
Boško Vučurević
Đorđe Milićević

Most

16:12

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.