Ugrás a tartalomra

130 éves a temerini Iparosok és Vállalkozók Egyesülete

2018.11.24
18:54
2018.11.24
20:27
Forrás
Pannon RTV
A történelmi Magyarország területén a Temerini Ipartestület volt a második olyan szervezet, amely a kisvállalkozókat közösségbe tömörítette.

A magyar egyesület 1888 óta megszakítás nélkül működik – emelték ki a jubileumi ünnepségen, amelyen szentmisével és kiállítással ünnepelte meg évfordulóját Vajdaság egyik legidősebb civil szervezete.

Ünnepi szentmisével kezdte meg jubileumi ünnepségét a 130 éves ipartestület Temerinben. A szervezet alapító tagjai között volt Kókai Péter üknagyapja is. A családi vállalkozásuk idén már 158 éves – meséli a büszke tulajdonos.

Kókai Péter, vállalkozó, Temerin: „Ez a mi családi vállalkozásunk átélt két világháborút, különböző politikai rendszereket, úgyhogy valószínű, hogy ez az egymásba kapaszkodás, amit az ipartestület biztosít számunkra, ez sokat jelentett a megmaradásunkban.”

Temerinben 1805-ben alakultak az első céhek, a mai iparos üzletek elődei. Az 1872-es új ipartörvény lehetővé tette, hogy a kisvállalkozók fejlődni tudjanak, így 16 évre rá megalakult a Temerini Ipartestület is.

Szűcs Béla, tiszteletbeli elnök, Iparosok és Vállalkozók Egyesülete, Temerin: „1980-ig Temerin lakosságának több mint fele iparos vagy valamilyen módon az iparosságban volt vagy dolgozott vagy ott volt foglalkoztatott, mint segéd, tanonc.”

A nagy múltú szervezet ünnepségén átadták a tiszteletbeli elnöki címet, de jutalmazták a nyugalmazott vállalkozókat is, illetve köszönetet mondtak a helyi civil szervezeteknek az együttműködésért. A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület keretein belül működő Dalárda férfi kórus gyökereire is az ipartestület történetében bukkanhatunk rá.

Az egyesület tagságát a mai napig félszáz aktív magyar vállalkozó képezi.

Hoffmann Árpád, elnök, Iparosok és Vállalkozók Egyesülete, Temerin: „A tagjaink elismert vállalkozók, és úgy egyénileg is, mint az egyesület keretén belül is támogatjuk a temerini rendezvényeket. Részt veszünk a temerini nagy Illés-napi rendezvényen, amikor a színházat, a kultúrát támogatjuk, az iskolát például a pedagógusnapra. Mindenféle megmozdulásban igyekszünk részt venni, úgy szervezőként, mint anyagilag is.”

A 130 éves egyesület célja, hogy a jövőben kezdeményezője legyen a vajdasági magyar vállalkozók szervezetbe tömörítésének. Törekvéseit a helyi vezetés mellett a Prosperiteti Alapítvány is támogatja – emelte ki Gusztony András községi tanácstag a jubileumi ünnepségen megtartott beszédében.

Temerin
Iparosok és Vállalkozók Egyesülete

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.