Ugrás a tartalomra

140 ezer borítékot küldtek el eddig

2020.10.27
03:16
2021.02.13
18:42
Forrás
Pannon RTV
60 autót, 12 belgrádi lakást és további ajándékokat lehet nyerni a Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű állami nyereményjáték újabb körében. Célja, hogy visszaszorítsa a feketegazdaságot.

A játékban össze kell gyűjteni a számlákat, azokat borítékba tenni és elküldeni. Volt már ilyen korábban is Szerbiában. A játék hihetetlen népszerűségnek örvend, 140 ezer boríték érkezett eddig. Az egyik szabadkai boltban stábunknak például azt mondták, még a szemetesből is kiszedetik a kereskedőkkel a számlákat a vásárlók, csak hogy több esélyhez jussanak, több borítékot küldhessenek.

1000 dinárért lakáshoz lehet jutni Belgrádban. Ugye hogy hihetetlenül hangzik? Pedig nem az. Nem kell mást tenni, mint 10 darab legalább 100 dinár értékű számlát elküldeni a nyereményjátékra.

Úgy látszik sokan szeretnének nyerni az idén. Egy szabadkai kisboltnak a vásárlói is játszanak. A kereskedő elmondta, szinte mindenki elviszi a számlát. Szécsi Elvira szerint olyan is akad, aki még a szemetesből is kihalássza vagy inkább kihalásztatja a kidobott nyugtát.

Szécsi Elvira, kereskedő: „Lényegesen többen veszik el a számlát, azt tapasztalom, mivel mindenki szeretne nyerni. Sőt még olyan személy is akadt, aki megkért, hogy adjam oda a szemetesből, ami nem kell számla.”

Nézzük most a játék szabályait. Alapszabály, hogy minden borítékba 10 számlát kell tenni, ezek egyenkénti értéke nem lehet kevesebb mint 100 dinár. A boríték egyik oldalára az Uzmi Račun i pobedi 2020-at kell írni, a másik felére pedig a saját nevünket, az igazolványunkban szereplő lakcímet és a telefonszámot.

Siniša Mali, pénzügyminiszter: „Egyértelműen az a cél, hogy ráébresszük az embereket arra, hogy minden vásárlás alkalmával kérjenek számlát, hogy megértsék, amennyiben nem kapnak számlát, akkor nem csak őket, hanem az egész államot becsapják, sőt őket is becsapják, mert az adózásból származó pénzből kórházakat építünk, a covid-19 ellen harcolunk, új iskolákat és óvodákat építünk.”

A játékban való részvétel ingyenes, a borítékra nem kell bélyeget tenni. Az első sorsolást november 21-én ejtik meg.

boríték
nyereményjáték
nyerj
számla
feketegazdaság
visszaszorít
játék
gyűjteni
pénzügyminiszter
Vedd el a számlát és nyerj!

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.