15 millió eurós beruházásnak köszönhetően megújult a kuršumlijai fürdő hotelje
15 millió eurós beruházásnak köszönhetően újult meg a 60 fokos termálforrásáról ismert kuršumlijai fürdő Planinka nevű hotelje. A befektetést Szerbia 2,5 millió euróval támogatta, aminek köszönhetően 700 új munkahely jött létre a toplicei körzetben.
A kuršumlijai termálfürdő 60 fokos vízzel rendelkezik. A felújítási munkálatok 15 millió eurót tettek ki. Ebből a Planinka 12,5 millió eurót állt, ebből Szerbia 2,5 milliót eurót biztosított. Aleksandar Vučić hangsúlyozta, a kuršumlijai fürdőnek dicső múltja volt, és most a jövője is az lehet. A szerb államfő elmondta, a régió további befektetésekre számíthat. „Két iskolánk van itt, az egyik a Miloje Zakić a másik neve nem jut eszembe, amelyeket felújítunk, ezek 3,5-4 millió euróba fognak kerülni nekünk. A két prokupljei iskola, amelyet a hihetetlenül költséges kórház építésének második ütemével együtt újjá kell építenünk, 50 millió euróba kerül, a felszerelések pedig 80-90 millió euróba kerülnek, ami a legnagyobb állami beruházás lesz az egész toplicai régió számára, amit az állam hajtott végre.”
A szerb államfő Koszovó kérdéséről is beszélt. Aleksandar Vučić reagált Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselőjének nyilatkozatára, miszerint őt és Albin Kurtit meghívja Brüsszelbe tárgyalni.
Aleksandar Vučić: „Meg kell mondaniuk, hogy ennek mi értelme. Soha nem zárkóztam el attól, hogy bármiről is beszéljek, egyetlen kérdés elől sem zárkóztam el. Mindenekelőtt a Szerb Községek Közössége. Ha úgy gondolják, hogy meghívnak Brüsszelbe és rá akarnak beszélni arra, hogy a Szerb Községek Közössége alakuljon meg egy időben ezzel vagy azzal, vagy valami más után, akkor ne is hívjanak. Hívjanak meg turistának, de nem érdekel a turizmus, voltam legalább 200-szor Brüsszelben. Nem érdekel a turizmus, tehát ha meghívnak, csak akkor hívjanak ha döntöttek a Szerb Községek Közösségének megalapításáról, ha erről megszületett a döntés jövök minden másról is tárgyalni.”
Aleksandar Vučić kommentálta pristinai parlament elnökének nyilatkozatát is, miszerint lehetetlen feladat megalapítani a Szerb Községek Közösségét. A szerb államfő leszögezte, Szerb Községek Közösségének megalakítása nélkül elképzelhetetlen a bármilyen megállapodás létrejötte.