Ugrás a tartalomra

168 szerbiai cég leállt, 67 ezer dolgozó otthon

2020.03.27
11:30
2020.03.27
11:39
Forrás
Tanjug, Blic
„Teljesen megváltoztak a válságkezelés szabályai. Az állam és annak gazdasága is az egészségügyi és szociális rendszer fenntartására fókuszál. ”

168 cég leállította tevékenységét Szerbiában, 67 ezer dolgozó tartózkodik otthon a koronavírus-járvány miatt - mondta csütörtökön Mihailo Vesović. A Szerbiai Gazdasági Kamara Stratégiai Szektorának igazgatója szerint az ilyen válsághelyzetben leghatékonyabb segítség a vállalatoknak, ha csökken az adóteher, ha az állam átvállalja az alkalmazottak béreinek egy részét, illetve olyan körülményeket teremt, amelyek a likviditást, a fizetőképesség foytonosságát serkentik. Ebben a konkrét esetben teljesen megváltoztak a válságkezelés szabályai.

Az állam és annak gazdasága is az egészségügyi és szociális rendszer fenntartására fókuszál. Fontos, hogy a gazdasági résztvevők megértést tanúsítottak ebben a helyzetben - mondta a kamara illetékese. Hozzátette, szerinte hamarosan a gazdasági válság kezelésére irányuló intézkedésekre is számítani lehet.

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.