Ugrás a tartalomra

30 vajdasági résztvevő a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozóján

2021.07.16
13:32
2021.07.16
17:25
Forrás
Pannon RTV
A járványhelyzet miatt a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozóját egy éve még csak online formában, idén azonban már újra a hagyományos körülmények között szervezte meg a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság és szakmai partnere Mezőkövesden.

A rendezvény keretében szakmai képzést és mentorálást biztosítanak a külhoni magyar vállalkozók számára. A résztvevőknek lehetőségük nyílik a kapcsolatépítésre is. A most hatodik alkalommal megszervezett program segítségével jött létre a Kárpát-medencei vállalkozói hálózat, amelynek már több mint 300 tagja van. A Nemzeti Újrakezdés Program kiemelt találkozóján a stratégia és újratervezés, illetve a kapcsolat- és közösségépítés témakörök kerülnek fókuszba, valamint egyéni mentoráláson is részt vehetnek a résztvevők. A Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók VI. Találkozójának most 120 résztvevője van. Harmincan Vajdaságból érkeztek.

Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár: „A Kárpát-medencei vállalkozásokat, vállalkozókat 2015-16 óta támogatjuk, először úgy, hogy a szakképzés kérdését helyeztük előtérbe. Ez egyébként most is téma és ez mellé emeltük be a gazdaságfejlesztési programokat. A magyar kormánynak ez egy kiemelt tevékenysége, ez egyébként önöktől, Vajdaságból indult el. Mondhatjuk, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága elsősorban a szakmai továbbképzésekkel, a mentorhálózat kiépítésével foglalkozik, illetve azzal, hogy a vállalkozókat tudjuk egy hálózatba kapcsolni, így a Kárpát-medencei vállalkozók között egy kapcsolati hálót tudunk megteremteni és ezt jól tudjuk működtetni. Erre bizonyíték a hatodik találkozás itt Mezőkövesden.”

Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozója
Mezőkövesd

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.