Ugrás a tartalomra

59681 dinár volt a márciusi nettó átlagbér Szerbiában

2020.05.25
13:51
Forrás
Szerbiai RTV
A Köztársasági Statisztikai Intézet tájékoztatása szerint a márciusi átlagbér reálisan 8,6 százalékkal magasabb mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.

A keresetek helyzeti középértéke 44.818 dinárt tett ki márciusban, ez azt jelenti, hogy a munkavállalók 50 százalékának keresete nem haladta meg ezt az összeget. Az intézet adataiból az is kiderül, hogy az év első három hónapjában a nettó bérek reálisan 8,3 százalékkal nőttek Szerbiában.

átlagbér
Szerbia

Most

16:12, Frissítve: 16:54

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.