Ugrás a tartalomra

9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak

2022.11.01
18:19
2022.11.01
18:49
Forrás
Szerbiai RTV
Decemberben már a nagyobb összeget veheti fel a mintegy 1.700.000 nyugdíjas.

Az ígért két nyugdíjemelés közül ez az első, a második januárban várható, és a kettő összesen 20,8 százalékot tesz ki. Aleksandar Vučić szerb elnök már korábban bejelentette, hogy november 1-jétől 9 százalékkal növelik a nyugdíjakat. Elsőként az iparos nyugdíjasok vehetik fel a megnövelt összeget december 2-án, majd 6-án a mezőgazdasági nyugdíjasok és december 10-én azok, akik munkaviszonyból mentek nyugdíjba. Vučić azt is jelezte, hogy január 1-jétől további 12,1 százalékos nyugdíjemelés lesz, amit február 2-án illetve 10-én kapnak meg.

nyugdíj
nyugdíjemelés
nyugdíjemelkedés

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű