Ugrás a tartalomra

Alagút épülhet a Száva és a Duna alatt Belgrádban

2019.05.16
20:29
Forrás
eKapija
Jövőre kezdhetik meg a Száva és a Duna alatt húzódó alagút építését Belgrádban. A belgrádi buszpályaudvarnál kezdődik majd, és a pancsovai hídnál lesz a kijárata.

Az alagút két csőből áll majd, amelyek teljes hossza 2 kilométer. Számítások szerint az építmény elkészülte után 14 százalékkal csökkenhet az autós forgalom Belgrád belvárosában, és 9 százalékkal kisebb lesz a szén-dioxid kibocsátás is. A szakemberek azt mondják, a legnehezebb feladat az alagút bejáratának kiépítése lesz, mivel a tervezésnél ügyelni kellett arra, hogy minél kevesebb épületet bontsanak le. A terveket ma fogadhatja el belgrádi Városi Képviselő-testület, vagyis az elképzeléseknek még zöld fényt kell kapniuk.

alagút
Duna
Száva
Belgrád

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.