Ugrás a tartalomra

Ana Brnabić: jobb fizetések kellenek a szerbiai gazdaságban

2017.09.13
21:11
2024.03.19
08:36
Remélhetőleg a következő három hétben megszületik a végső döntés a bérek és a nyugdíjak emeléséről – mondta Ana Brnabić Čačakon.

Szerbia miniszterelnöke kiemelte, a kormány és a szakszervezetek illetékesei megegyeztek a minimális órabér emeléséről, amely fontos lépés a fizetések növelése szempontjából.

A kormányfő hangsúlyozta, eredményes tárgyalásokra számít a Belgrádban tartózkodó IMF-küldöttség tagjaival. Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „A gazdaság számára jobb munkafeltételek kellenek, azért, mert a gazdaság pénzeli a közszférát. A gazdaságban jobb fizetéseknek kell lennie, és jobb feltételeknek kell lennie a munkához. Addig, amíg a közszférának az a legnagyobb problémája, hogyan tartsa meg a legjobbjait, addig ez egy kellemes probléma, amivel szembesülnünk kell. Ilyennek kell lenni egy egészséges és dinamikus gazdaságnak.”

Ana Brnabić
gazdaság
szerb
fizetés

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.