Ugrás a tartalomra

Átadták az online gazdaképzés okleveleit Zentán

2020.06.19
16:35
2020.06.19
17:57
Forrás
Pannon RTV
Ünnepélyes keretek között vehették át diplomájukat azok a gazdák, akik sikeresen teljesítették a Prosperitati Alapítvány által létrehozott online gazdaképzést.

Az online gazdaképzést a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány valósította meg.

Az oktatást a februári és a márciusi hónap folyamán tudták elvégezni az érdeklődők. A diplomákat ma a zentai Berényi János Agrárinnovációs Irodában osztották ki a gazdáknak.

A képzést csaknem 300 gazda végezte el, akik közül a legidősebb hallgató 83, míg a legfiatalabb 19 éves volt. A jelentkezők 5 témakör közül választhattak.

Kecskés Maconkai László, résztvevő, Felsőhegy: „Két modult választottam ki: a szántóföldi növénytermesztést és a szántóföldi növényvédelmet. Ezeket azért választottam, mert ezt a tudást hasznosítani tudnám a munkámban. Ez be is bizonyult, hiszen sok újdonságot megtanultam.”

Mind az 5 témacsoportot összesen 18 termelő végezte el sikeresen. Közülük az egyik legjobb Keringer István volt.

Keringer István, résztvevő, Óbecse: „Nem voltak túlságosan nehezek a képzések. Videókat kellett végignézni, egy kicsit utána olvasni, a teszteket könnyen meg lehetett oldani. Elég jó tudásszintet biztosítanak. Kezdőknek ez egy elég jó alapszint.”

A sikeresen elvégzett képzésekért államilag elismert oklevelet kaptak a gazdák.

Lengyel László, ügyvezető, Pro Scientia Naturae Alapítvány, Zenta: „Az előnye ennek, hogy ezt online módon tudták megtenni. Az online úton való tanulás az elméleti alapokat adta meg, és a képzés elismerte az ő, egyébként is meglévő, szakmai munkájukat gyakorlatnak, mivel ők termelők. Így egy komplex képzésről van szó ebben az esetben.”

Az eseményen elhangzott, hogy az online gazdaképzés sikerességi aránya magas, hiszen a bejelentkezett gazdák 76 százaléka elvégezte az általa kiválasztott egy vagy több kurzust. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy közel 700 tanúsítványt osztottak ki a rendezvényen. A képzés egyik legfőbb célja az volt, hogy a gyors ütemben fejlődő mezőgazdasági technikákhoz és gépekhez megfelelő elméleti tudást biztosítson a gazdáknak.

Prosperitati Alapítvány
Berényi János Agrárinnovációs Iroda
Pro Scientia Naturae Alapítvány
gazdaképzés
online
diploma
Zenta

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.