Ugrás a tartalomra

Autókiállítás nyílt Belgrádban

2022.05.12
12:49
2022.05.12
17:37
Forrás
Pannon RTV
Az eseményt Aleksandar Vučić nyitotta meg. A szerb államfő elmondta, függőben van legalább két nagy globális autógyártó érkezése Szerbiába. A szerb autóiparnak fényes jövője van - tette hozzá Vučić.

A legjobb autó az új autó, mondják. Az autókiállítás pedig a legjobb lehetőség arra, hogy meglássuk, mi a legújabb az autóiparban. Két év után most először nyílt ilyen jellegű rendezvény egész Európában. Belgrádban mintegy 210 kiállító mutatta meg több mint 140 modelljét. Ezek között hibrid- és elektromos autók is vannak.

Az autóipar legfontosabb nevei már Belgrádban vannak, és továbbiak is érkeznek majd - mondta a megnyitón Aleksandar Vučić. A szerb államfő bejelentette, hogy gyors fejlődésnek indul az elektromos autók használatának infrastruktúrája Szerbiában, és könnyítések várnak azokra, akik megvásárolják azokat. Szerbia dolgozik a törvények és rendeletek megváltoztatásán, hogy minél több e-autót lehessen használni: „Dolgozunk azon, hogy megváltoztassuk a jogszabályokat, azon, hogy előkészítsük a lehető legjobb feltételeket, hogy a jövőben a lakosoknak, akik elektromos autókat vásárolnak, kifizetődjön, mivel ezek 60-70 százalékkal drágábbak, mint a hagyományos motorral rendelkezők.”

Az autókiállítással egyetemben motorkerékpárokat is megtekinthettek és megvásárolhattak az érdeklődők. 50 kiállító mintegy 80 modelljét sorakoztatta fel a szerb fővárosban. A régi autók szerelmesei is örülhettek, oldtimer kiállítás is nyílt, valamint a kisebb csarnokokban autóalkatrészeket árultak. A kiállítás 15-én zárul.

autó
autókiállítás
Belgrád
Aleksandar Vučić

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.