Ugrás a tartalomra

„Az áramdrágításnál az IMF kizárólag a nyugati vállalatok érdekeit képviseli”

2019.05.12
14:44
Forrás
Danas
Megoszlanak a szakértői vélemények az áram árának emeléséről. A Nemzetközi Valutaalap hívta fel a figyelmet arra, hogy Szerbiában a villamosenergia ára jóval alacsonyabb az európai átlagnál.

Az IMF álláspontja szerint nyáron 5 százalékkal kellene drágítani az áramot. Branko Pavlović közgazdász a Danas lapnak nyilatkozva azt mondta, a szerbiai illetékeseknek el kellene vetniük az áremelésre vonatkozó kérést. Az IMF nem veszi figyelembe a gazdasági és szociális tényezőket, a valutaalapnál kizárólag a nyugati cégek érdekeit tartják szem előtt - véli Pavlović. Vojislav Vuletić energetikai szakértő viszont azt nyilatkozta, az IMF észrevétele jogos. Az áram öt százalékos drágítása nem hat ki jelentősen a háztartások költségvetésére - tette hozzá Vuletić.

IMF
villanyáram

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű