Ugrás a tartalomra

Az eddigieknél még kevésbé nyitottak a minimálbér-emelésre a munkáltatók

2020.08.30
13:26
Forrás
B92, Prva TV
Szeptember 14-én lesz a végső egyeztetés a jövő évi szerbiai minimálbérről.

Mint ismeretes, az érdekelt feleknek, vagyis a munkavállalóknak, a munkáltatóknak és a kormánynak szeptember 15-ig kell megegyezniük, a törvény szerint.

A tárgyalások megkezdődtek, de eddig csak a különböző álláspontokat ismertették, a kormány pedig még nem adott javaslatot - várhatóan ezt szeptember elsején teszi meg.

Jelenleg annyit tudni, hogy a szakszervezetek azt szeretnék, ha a minimálbér összege a mostani 30000-ről 37500 dinárra emelkedne, vagyis a 172,5 dináros órabér 217 dinárra nőne.

A munkáltatók azonban legszívesebben befagyasztanák a béreket, a koronavírus miatt kialakult válság ugyanis nyomott hagyott a gazdaságon.

A munkáltatók körében végeztek egy felmérést, és csak 15 százalékuk mondta azt, hogy megemelné a minimálbért. Korábban a foglalkoztatóknak körülbelül a fele tartotta elfogadhatónak az emelést.

minimálbér
minimálbér-tárgyalások
egyeztetés
szakszervezetek
munkáltató
kormány
határidő

Most

Népszerű