Ugrás a tartalomra

Az észak-bánáti termelőknek sokat jelentenek a Prosperitati támogatásai

2018.03.18
12:19
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Mintegy 4500 pályázat futott be a Prosperitati Alapítvány mezőgazdasági integrátorok beszállítóinak szóló pályázatára, az ötödik körben ez a kiírás keltette fel leginkább az érdeklődést Vajdaságban.

Észak-Bántában nagy szükség van a mezőgazdasági gépek és a kapcsolható eszközök beszerzésére, így tömeges volt az érdeklődés az alapítvány lakossági fórumán. Magyarcsernyén főként a mezőgazdasági pályázatok iránt érdeklődnek a termelők. Nyári Tibor és két gyermeke tavaly is pályázott a Prosperitati Alapítványnál. Nyári Tibor, termelő, Magyarcsernye: „Három nyertes pályázatunk van az elmúlt időből. Most egy nagyobb, 130 lóerős traktorra szeretnénk pályázni. Az 50-50 százalékosra fogunk menni, reméljük, hogy sikeresek leszünk megint.”

Az ötödik körben azok a gabona-, méz-, zöldség- és gyümölcstermesztők, valamint sertéstenyésztők pályázhatnak, akik szerződést kötöttek az alapítvány által meghatározott 10 integrátorral.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Azt gondolom, hogy nagyon jó kiegészítő pályázat a helyi termék pályázat, hiszen a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői, államtitkárai munkásságának nyomán nemrégiben meghirdetett kistermelői rendelet lehetőséget ad arra, hogy a helyi termékeket előállítsák és piacra juttassák a kistermelők is, és ehhez kívánunk támogatást nyújtani egyrészt a helyiségek kialakításával, másrészt pedig az eszközök beszerzésével.”

A mezőgazdasági termelők mellett a kezdő vállalkozók is kaphatnak vissza nem térítendő támogatást a Prosperitati Alapítvány ötödik pályázati körében.

A szórványmagyarság tájékoztatására és támogatására külön figyelmet fordít a Vajdasági Magyar Szövetség- mondta Pásztor István. A VMSZ elnöke is pályázásra buzdította az érdeklődőket. Pásztor István, a VMSZ elnöke: „Ami engem külön örömmel tölt el, az az életerő, amely ezekben az emberekben van. Sehol sem könnyű élni és dolgozni és gazdálkodni, Bánátban különösen nem, mert olyanok a körülmények, de az embereinkben van egy kitapintható erőteljes életerő, egy megkapaszkodási szándék és ösztön, és ezt kívánjuk erősíteni és segíteni, és remélem, hogy ezen a pályázati körön is legalább annyira sikeresek fognak lenni a csernyeiek is, meg a többi észak-bánáti közösség tagjai is, mint az előző években.”

Prosperitati Alapítvány
Magyarcsernye
lakossági fórum
VMSZ
Pásztor István

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.