Ugrás a tartalomra

Az internetes óriáscégek megadóztatását szorgalmazzák a franciák

2019.07.05
10:50
2019.07.05
10:58
Forrás
MTI
A javaslat a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple kezdőbetűi alapján elnevezett GAFA-adó bevezetésére vonatkozik.

Az internetes óriáscégek megadóztatására vonatkozó törvényjavaslatot csütörtökön elfogadta a francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés. A tervezetet július 11-től tárgyalják a felsőházban, a szenátusban.

Azokat a digitális tevékenységeket adóztatnák meg, amelyekből az óriásvállalatoknak hasznuk származik a francia internetfelhasználóknak köszönhetően. A törvénytervezet értelmében 3 százalékos adót vetnének azon cégek franciaországi forgalmára, amelyeknek évente világszerte legalább 750 millió eurós, Franciaországban pedig 25 millió eurós bevétele van.

Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszter hangsúlyozta: ennek az adónak az a célja, hogy sikerüljön megállapodást elérni a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) folytatott tárgyalásokon 2020-ra, mivel csak nemzetközi megoldás jöhet szóba.

A törvényjavaslat célja, hogy a nagy multinacionális cégek egyre több adót fizessenek be azokban az országokban, amelyekben ténylegesen működnek, és nem azokban, amelyeket székhelyül választanak a kedvezőbb adózási feltételek miatt. Le Maire szerint a digitális óriáscégek kezdenek olyan erőssé válni, mint a szuverén államok, ugyanakkor  csak magánérdekeket szolgálnak, ezért szabályozásuk alapvető fontosságú.

internet
óriáscég

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.