Ugrás a tartalomra

Bácsalmás és Pacsér közös programja a helyi termékek értékesítéséért

2019.08.01
15:00
2019.08.01
19:07
Forrás
Pannon RTV
A magyarországi Bácsalmás és a szerbiai Pacsér közös IPA-projektjét mutatták be ma a magyar kisvárosban. A helyi termékek értékesítését, kapacitásaik bővítését szeretnék megvalósítani.

Helyi ízek - helyi termékek, ez a mottója annak az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló projektnek, amellyel a termelőket szeretnék segíteni a határ mindkét oldalán. Gyümölcslevek, lekvárok és kézműves termékek is készülnek Pacséron, valamint Bácsalmáson is.

A cél, hogy hatékonyan népszerűsítsék ezeket a termékeket mindkét piacon. Balassa Endre, projektvezető, Pacsér, Szerbia: „A vásárokon keresztül meg szeretnénk mozgatni azokat, akiknek van termékük, de bátortalan módon próbálják azt eladni, sokszor sikertelenül.”

Barta Tiborné Gáll Ágnes, a bácsalmási önkormányzat ügyvezetője elmondta, fontos, hogy a külföldi partnerek és vásárlók minél előbb megismerjék ezeket a helyi termékeket. Létrehoztak egy-egy egységes adatbázist, amelyben fellelhetők a magyarországi és szerbiai termelők és kézművesek is. „A helyi termékek, helyi termelők megismerése egy adatbázis egy értékleltár formájában való összegyűjtése, ebbe beletartoznak nem csak az élelmiszer terméket gyártó és forgalmazó helyi termelők, hanem a kézműves helyi termékeket gyártók is, tehát nekik egy közösséget egy hálózatosodott együttműködő csapatot szeretnénk létrehozni, mert úgy gondolom, hogy közösen erősebbek vagyunk.”

Németh Balázs, Bácsalmás polgármestere elmondta, a város szívügyének tekinti a kistermelők segítését. „Koncentrálnia kell Pacsér környékének és Bácsalmásnak is a helyi termelők a kis termelők segítésére. Elsősorban a mezőgazdasághoz tartozókat, de a kézműveseket is segítjük pályázatokkal, egyéb lehetőségekkel.”

A projekt 2020. januárjában zárul. A hangsúly a marketingen van, illetve, hogy a termékek tetszetős külsővel kerüljenek forgalomba a vásárokon, illetve a boltok kínálatában is - Magyarországon és Szerbiában egyaránt.

Bácsalmás
Pacsér

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.