Ugrás a tartalomra

Bácskossuthfalván díjazták a legjobb kisüstiket (videó)

2017.01.29
13:29
Kiosztották a legjobb kisüstinek járó díjat Bácskossuthfalván szombaton
Kiosztották a legjobb kisüstinek járó díjat Bácskossuthfalván szombaton. A versenyzők több mint 270 pálinkával neveztek be. A szeszes italok Vajdaság egész területéről és Magyarországról érkeztek.   Több mint 200 minta érkezett a bácskossuthfalvi pálinkaversenyre. A mustrát harmadik alkalommal rendezték meg idén. Gogolyák Gabriella, elnök, Ady Endre Művelődési Központ, Bácskossuthfalva: „Az idei évben több minta érkezett, mint ami tavaly volt. Ez jó, mert minden évben egy picit több érdeklődés van ezek szerint ez iránt a verseny iránt. 274 mintát hoztak, ez 40-nel több, mint a tavalyi évben, úgyhogy ennek nagyon örültünk, hiszen a termelők elmondása szerint nem volt annyira jó év a gyümölcsre, mint a tavalyi év, de ennek ellenére nagyon sokan neveztek be és sok mintával jelentkeztek.” A 2016-os termésből főzött kisüstieket 10 tagú zsűri bírálta, akik több órán át igyekeztek megtalálni a legízletesebbet. Fábrik Attila, a zsűri elnöke: „A zsűri általában az alapján dönt, hogy minél finomabb, minél zamatosabb, minél illatosabb, minél lágyabb, sima pálinka legyen. Hogy ne legyen benne penészes, ne legyen benne dohos. Finom, tiszta íz legyen a pálinkában.”



A bácskossuthfalvi versenyen egy zentai szilvapálinka nyerte el az első helyet. Bilicki István már születése óta jártas a pálinkakészítésben. „Az apámnak volt tíz hold gyümölcsöse, én a szakmát befejeztem, dolgoztam, de időközben csináltam ezt is. Nyugdíjas koromtól pedig intenzíven dolgozom, mint gyümölcstermelő és pálinkafőző.” Kiválasztották Bácskossuthfalva legjobb pálinkáját is. Ezt az elismerést Gulyás László szilvája kapta. A résztvevők a díjkiosztó után megkóstolhatták a nyertes pálinkákat, valamint házi pogácsát és rétest is falatozhattak. A rendezvényt a helyi népdalénekes lányok tették színesebbé.
Bácskossuthfalva
pálinkaverseny
kisüsti

Most

07:26, Frissítve: 07:33

Válaszcsapás érkezhet Izrael részéről Irán ellen

Hétfő délután harmadszor is összeült az izraeli hadi kormány, és úgy tudni, végleges döntést hoztak arról, hogy válaszcsapást adnak Iránnak a szombat éjjeli támadásra. Ezt az izraeli hadsereg (IDF) vezérkari főnöke is megerősítette.
18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.

Népszerű