Ugrás a tartalomra

Bánátban is gyenge a búzahozam

2019.07.21
08:16
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
A végénél tart az őszi búza aratása Bánátban. A terményhozam kis mértékben ugyan, de elmarad a korábbi évek átlagától.

Az időjárás a vegetációs időszakban nem volt igazán megfelelő, nem bokrosodott a búza, emiatt kisebb a hozam. A korai érésű termények szenvedték meg leginkább az időjárás viszontagságait. Hódi Ervin, termelő, Magyarcsernye: „Már nehézkes volt a kalászosok kelése is - mondta Hódi Ervin magyarcsernyei termelő. - Optimális időben el lett vetve, ott október közepéig mindenkié, de csak tavasszal kelt ki, február-márciusban, akkor nem volt ideje bokrosodni. Tehát gyenge termés van, egy 30, 30 pár méter holdanként. Ahogy március, áprilisban láthattuk, még meg is lehetünk elégedve, akkor még alá is írhattuk volna ezt a hozamot, tehát ez mind kevés, nagy haszon nincsen rajta.”

A kenyérgabona minősége idén átlagosnak mondható. Mészáros Andor, termelő, Magyarcsernye: „A termést közepesnek mondhatnám, úgy mennyiségre, mint minőségre is, habár egyesek szerint, akik kivizsgáltatták, igenis jó minőségű, tehát malmi minőségű a gabona. Ám az átvevők mégis azt mondják, hogy gyenge, és ezzel az árat is jóval lecsökkentették.”

Nehézkesen indult az év a változékony időjárás miatt, egyesek mégis elégedettek a hozammal, mert elmondásuk szerint rosszabb is lehetett volna. Erdős Antal, termelő, Székelykeve: „Amilyennek indult az őszi vetés, a búza elég jónak sikerült. Az átlagtermés 3000 kg körül láncánként.”

A termelők elmondták, hogy a felvásárlók 18 dinárt fizetnek egy kiló búzáért. Ez az ár azonban nem fedezi a kiadásokat. Abban reménykednek, hogy majd a kukorica és a napraforgó behozza a lemaradást.

búza
hozam
Bánát
aratás

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.