Ugrás a tartalomra

A bankok mától folyósítják a támogatott lakáshiteleket

2012.08.10
19:14
Folytatódik a jóváhagyott lakáshitelek folyósítása
Folytatódik a jóváhagyott lakáshitelek folyósítása. A Gazdasági és Pénzügyminisztérium 320 millió dinárt különített el a támogatott kreditek pénzelésére. A szerb kormány új rendeletet hozott az építőipar támogatásának feltételeiről, ami lehetővé tette a kifizetések újraindítását, illetve a polgárok és a bankok között létrejött korábbi szerződések megvalósítását. Az állam idén már egymilliárd 700 millió dinárt jóváhagyott erre a célra, és az a terv, hogy a költségvetés módosításával további eszközöket különítenek el otthonteremtésre. Ez a típusú hosszúlejáratú hitel egyébként a legkeresettebb, idén 45 százalékkal volt több az igénylés, mint tavaly. Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy a polgároknak csupán öt százalék önrészt kell biztosítaniuk, míg a többi lakáshitel esetében 20 százalékot. (Szerbiai RTV)

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.