Ugrás a tartalomra

Bemutatták a Fehér Könyvet Belgrádban

2019.11.13
18:18
Forrás
Szerbiai RTV
Szerbia több mint 40 százalékát teljesítette azon javaslatoknak, amelyeket a Külföldi Befektetők Tanácsa nevű szervezet tett korábban az úgynevezett Fehér Könyvben.

A szakemberek azt vizsgálták, hogy milyen az adott ország gazdasági környezete, milyen módon igyekszik ösztönözni a kormány a gazdasági helyzetet, és milyen módon törekszik arra, hogy emelkedjen a polgárok életszínvonala. Ana Brnabić szerb kormányfő elégedettségének adott hangot, hogy a javaslatok csaknem fele teljesült, azonban hozzátette, hogy lehetne jobb is. Azok a sikerek, amiket eddig Szerbia elért, az a bevezetett reformoknak köszönhető. Zorana Mihajlović közlekedési miniszter elmondta, növekszik a GDP, egyre több külföldi beruházás érkezik az országba, és egyre jobb adatokat produkál Szerbia a Világbank gazdasági listáin. Hozzátette, ez pedig egyértelmű jele annak, hogy az ország halad előre. A Fehér Könyvet egyébként ma mutatták be Belgrádban, amely után egy panelbeszélgetést is szervezetek. Ezen részt vett több szerbiai miniszter is.

Belgrád
Fehér Könyv
Ana Brnabić
Zorana Mihajlović

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.