Ugrás a tartalomra

A birkatenyésztők is megsínylették a járványidőszakot

2020.05.18
16:18
Forrás
Pannon RTV
A birkatartók helyzete is kilátástalan volt hónapokig, ugyanis sokkal nehezebben tudták értékesíteni a húst, valamint a tejet és a tarhót is.

A koronavírus miatt bevezetett intézkedések, szigorítások a mezőgazdaságra is komoly hatást gyakoroltak. Az állattenyésztők a piacok bezárása miatt nem tudták megfelelően értékesíteni portékájukat, valamint külföldre sem szállíthattak. Ennek következtében a legtöbb gazdaságban komoly károk keletkeztek.

Az ilonafalui Kálmán-tanyán több száz birka és bárány van, ezért egész évben akad tennivaló a tanya környékén. A járvány és a korlátozások az ő gazdaságukat kevésbé érintette, ugyanis a bárányokat sikerült eladni még a járvány előtt.

Kálmán József állattenyésztő elmondta: „Mondjuk, mi nem nagyon éreztük ezt, mert a bárányok, amik lettek az ősszel, azokat el bírtuk adni az ősszel. Gyenge az ára most, lement az ára, ahogy lett ez a koronavírus, de nekünk szerencsére nem volt már bárány, úgyhogy minket éppen nem nagyon érintett ez.”

Voltak azonban olyan állattenyésztők, akiket több ezer eurós kár ért. A magyarkanizsai Takács József és családja bárányok eladásával és birkatarhó árusításával foglalkozik már csaknem negyven éve. A bárányokat a járvány ideje alatt mindössze 200 dinárért tudták értékesíteni, holott januárban még 300 dinárt kaptak a bárány kilójáért, valamint a tarhó eladásánál is akadályokba ütköztek.

Takács József állattenyésztő kifejtette: „Súlyos hatással volt ez ránk, ugyanis mi fejünk, értékesítjük a tejet, mint birka tarhót, és ezt a piacon keresztül csináljuk és mivel be voltak zárva a piacok, így elég nagy veszteségünk volt ebben. Most, mióta megnyílt a piac, kicsit kezd visszazökkenni minden a régi kerékvágásba.”

A birkatartók az állam és Magyarkanizsa község jóvoltából is számíthatnak támogatásokra az idei évben. A bárányok után járó állami támogatás egyedenként 2000, törzskönyvezett birkák után pedig 7000 dinár.

A Magyarkanizsa községi pályázatok várhatóan pár héten belül jelennek majd meg, ahol a birkatartók elsősorban a minőségi tenyészállatokra szánt befektetések támogatására pályázhatnak.

birka
bárány
birkatenyésztés
Magyarkanizsa
Ilonafalu
támogatás
tarhó
tej
piac

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.