Ugrás a tartalomra

A búza sok helyen már túlfejlődött, az árpa pedig kezd sárgulni

2023.01.26
15:32
2023.01.26
16:59
Forrás
Pannon RTV
Az enyhe időjárás miatt nem állt le a kalászosok vegetációja a télen.

A búza sok helyen már túlfejlődött állapotban van, az árpa pedig sárgulásnak indult. A szakemberek szerint most leginkább hidegebb időre, mínuszokra, és hótakaróra lenne szüksége a növényeknek.

A vetések állapota sok mindentől függ, az időjárási körülmények mellett a vetési idő és a talaj minősége is fontos tényező. A magyarkanizsai Kiss Róbert október végén vetette el a búzát, így most nála viszonylag jó állapotban vannak. „Egyelőre szépen fejlődik most, talán túl szépen is, mondhatjuk azt. Mivel az időjárás túl meleg és nem igazán van tél. A növények nyugalmi állapota nem állt be, a tél folyamán kis intenzitással, de végig fejlődtek a növények, tehát nem álltak meg a nyugalmi időszakra.”

A csapadék mellett a műtrágya szórása is a gabonák fejlődését szolgálja, viszont annak ára nagyon magas, így sokan nem engedhetik meg maguknak. Bata Erzsébet, elnök, Gazdakör, Magyarkanizsa: „Itt 42 liter csapadékot mértünk januárban és ez nagyon jól jött a vetésekre, mert már a talaj szárazságától is kezdtek sárgulni és betegedni a növények. Itt meg kell említeni azt is, hogy nagyon szűkös a gazdálkodók költségvetésében forgó pénzeszköz és nagyon kevés alaptrágyát szórtak, van aki egyáltalán nem szórt az őszi vetések alá.”

Amennyiben nem lesz jelentősebb lehűlés, akkor a kalászosok tovább fejlődnek majd gyors ütemben, de a kártevők és a gombák is és így több permetezésre lesz majd szükség, ami jóval több kiadást jelenthet majd a termelőknek. Mindkét problémára megoldást jelentene egy jelentősebb, hosszabb időn át megmaradó hótakaró kialakulása.

búza
árpa
mezőgazdaság

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.