Ugrás a tartalomra

Csökkent a munkanélküliség Szerbiában

2019.08.30
20:26
Forrás
MTI
A második negyedévben 10,3 százalékot tett ki, míg az előző negyedévben a munkaképes lakosság 12,1 százalékának nem volt munkahelye - közölte a szerbiai statisztikai hivatal pénteken.

Közölte ugyanakkor azt is, hogy a szerb külkereskedelmi forgalom 9 százalékkal nőtt 2019 első hét hónapjában, a forgalom összértéke 23,8 milliárd euró volt, ebből az export 10,13 milliárdot, az import pedig 13,67 milliárd eurót tett ki. A külkereskedelmi egyenleg passzívuma július végén 3,54 milliárd eurót tett ki, ami 20,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi forgalom 63 százalékát a nyugat-balkáni ország az Európai Unió tagországaival bonyolítja. Export szempontjából Szerbia legjelentősebb külkereskedelmi partnere Németország, Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Románia és Oroszország, import szempontjából pedig Németország, Olaszország, Oroszország, Kína és Magyarország. Szerbia ipari termelése éves szinten 3,7 százalékkal nőtt júliusban, az év első hét hónapjában viszont 1,3 százalékos volt az éves csökkenés. A statisztikai hivatal szerint a júliusi növekedéshez főként a feldolgozóipar járult hozzá. 

munkanélküliség
munkanélküliség csökkentése

Most

15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.