Ugrás a tartalomra

Csökkent a napraforgó terméshozama

2021.08.30
12:40
2021.08.30
16:17
Forrás
Pannon RTV
Akár 10 mázsa napraforgóval is kevesebb teremhet holdanként az idei évben az Orom határában lévő napraforgóföldeken. A csapadékhiány és a magas hőmérséklet miatt a kultúrnövény kényszerérésnek indult, emiatt pedig csökken a terméshozam.

A szélsőséges időjárás már a tavaszi hónapokban sem kedvezett a növénynek. A gazdák szerint már akkor érezhető volt, hogy idén rekordtermésre nem lehet számítani.

Búza Zoltán, Orom: „Rossz volt a kelés is, mert tavasszal hideg volt, nehezen kelt ki. Bogár nem bántotta, de lassú volt a kelése, növekedése. Később, pedig már amikor 80 centiméteres nagyságra megnőtt, akkor megtámadta valami atka, élősködő, ami ellen permetezni kellett.”

A nyári hónapok 35 fok feletti hőmérséklete sem kedvezett a kultúrnövénynek. Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt pedig tovább tolódik a kultúrnövény betakarítása. Sok helyen kényszerérés jelentkezett.

Szögi Ferenc, Orom: „Ez az eső jól jött, csak hamarabb kellett volna. Úgy gondolom, hogy az 50 százaléknál nagyobb termés lesz. Közepes fejek vannak. Nincsenek azok a borzasztó nagy fejek, de nem is annyira aprók ebben az én parcellámban.”

Akadtak olyan termelők, akik már a múlt héten betakarították a napraforgót. A hozam idén egyes helyeken 10 mázsával is kevesebb volt, mint a korábbi években.

Vajda Bernárd, felvásárló, Orom: „Mindig elsősorban azok a parcellák kerülnek levágásra, amelyek valami betegség, egyéb stressz miatt beérnek. Itt a hozamok 2,5 tonna és 3 tonna között mozogtak hektáronként. Száraznak száraz volt, az olajtartalmát mi nem tudjuk mérni, a szemét viszonylag nagy, köszönve annak, hogy ezek ilyen kényszerérett napraforgók.”

Az oromi határban közel ezer hold napraforgóval bevetett parcella található, zömét az elkövetkező napokban fogják a gazdák betakarítani. A felvásárlási ár jelen pillanatban 50 és 55 dinár között mozog. A végleges árat csak a teljes betakarítást követően határozzák meg a szakemberek - tette hozzá a felvásárló.

hozam
napraforgó
Napraforgónap
napraforgótermés

Most

13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.