Ugrás a tartalomra

Đorđević: Minden alkalmazottat biztosítani kell

2019.07.22
08:42
2019.07.22
08:47
Forrás
Novosti.rs
Hamarosan minden munkáltatónak baleset-biztosítást kell kötnie az alkalmazottaira – nyilatkozta Zoran Đorđević a Novosti napilapnak.

Szerbia munkaügyi minisztere kiemelte, hogy őszre elfogadásra kerül az erre vonatkozó törvény, így nem lesznek hosszú peres eljárások, hanem azonnal megkapják a kártérítést a munkahelyibalesetet szenvedők.

Az őszi ülésszakban a parlament elé kerül a többgyerekes családok támogatását célzó törvényjavaslat is – tette hozzá Đorđević. Ennek alkalmazása azonban csak a jövő év elejétől indulhat, mivel ehhez meg kell teremteni a szükséges anyagi feltételeket is – emelte ki a miniszter.

Zoran Đorđević az interjúban az elvándorlásról is beszélt. Hangsúlyozta, hogy nincsen tudomány amely pontos választ tudna adni arra, hogy pontosan mit kell tenni az elvándorlás megállítására. Pontos adataink nincsenek azzal kapcsolatban, hogy mennyien hagyták el az országot, de tudjuk, hogy jelentős számról van szó – emelte ki Zoran Đorđević.

Zoran Đorđević
alkalmazottak

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű