Ugrás a tartalomra

Drága lesz a rosszul kivitelezett utak kijavítása

2019.07.30
16:05
2019.07.30
21:11
Forrás
N1
Sokba kerülnek majd a rosszul kivitelezett építési munkálatok a 10-es közlekedési folyosón - figyelmeztetnek a Szerbiai Építési Kamarából.

A Grdelicai-szorosnál lévő autópálya-szakaszon már találtak repedéseket, pedig alig két hónapja adták át, a keleti elágazáson pedig süllyedések jelentkeztek. A szakemberek szerint lesznek még problémák ezen kívül is, amelyeket utólag kell majd kijavítani, sokkal drágábban, a gond pedig az, hogy a tendereket azok nyerik meg, akik a legolcsóbb ajánlatot adják. Az utak minőségéért egyébként a kivitelező felel - tették hozzá a kamarából.

autópálya
Grdelicai-szoros
kátyú

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.