Ugrás a tartalomra

Drága a termőföld, a vajdasági gazdák nem tudják megfizetni

2017.11.29
10:51
2017.11.29
18:47
Forrás
Pannon RTV
Akármilyen szigorításokat is vezettek be az illetékes minisztériumban a vajdasági termőföld külföldi kézre kerülése ellen, a törvényben levő kiskapukat mindig meg lehet találni.

Így történhet meg az, hogy a közelmúltban egy németországi húsfeldolgozó üzem mintegy 2400 hektár bánáti földet három évtizedre bérelhet, a hazai kis és közepes gazdák viszont továbbra is hátráltatott helyzetben maradnak. A termőföld vásárlása ennek ellenére továbbra is téma a termelőknél.

A terményárak tartósan alacsonyan tartása, a termelésből származó haszonkulcs folyamatos csökkenése mind arra kényszeríti a vajdasági kis és közepes termelőt, hogy a birtokot, a gazdaságot évről-évre növelje. Sokuk szerint már az ötven hektáron való termeléssel sem lehet lépést tartani, az állami támogatás pedig elenyésző a fejlődésre.
Detki Ferenc, gazdálkodó,Torda: „Aki lépést akar tartani gépparkok fejlődésével, muszáj, hogy bővítse a területet. Ez az elmúlt években még megvalósítható volt, de ebben az évben sajnos nem is gondolunk rá. Reméljük, hogy valami változás lesz egy jobb év után, jobb terményárakkal, akkor tudunk arra is gondolni, most azzal is megelégszünk, hogy víz felett tudjuk tartani a fejünket, hogy a befektetéseket valahogy meg tudjuk valósítani, és reménykedünk a jobb termésben és a jobb árakban.”

Bánátban annak ellenére, hogy nem első osztályú a föld minősége, egy kataszteri holdért akár 8000 eurót is elkérnek. Ezt még az intenzív, sok kézimunkát igénylő zöldségnövény termeléssel sem lehet 30 éven belül visszagazdálkodni – állítja Kovács István gazda. „Én még a régebbi időben, amikor két-három év alatt visszanyertem az árát, akkor vásároltam,. Most már hatvanon felül járok és  harminc-negyven évre nem tudok számolni. Nekem már nem éri meg.”

A tordai határban 130 hektár állami földterület van, amiből 40 hektár legelő és kaszáló, a maradék 90 hektár viszont túl kevés ahhoz, hogy több gazda osztozzon rajta. A magántulajdonban levő földek pedig akár hirdetéssel, akár anélkül, de újabb gazdára találnak.

Dvorák Ede, igazgató, Földműves Szövetkezet, Torda: „Az ára bizony több mint bármikor is volt, és úgy nézem, hogy még mindig felfelé ívelőben van, függetlenül attól, hogy egy nagyon rossz év után vagyunk, de a termőföld ára tartja magát. Vannak olyan esetek is, amikor az elmúlt egy-két évben tapasztalt áraknál is többet fizetnek.”

A mostani földtörvény a gazdák többsége szerint nem a fiatalok érdekeit védi, ezért a Szerbiai Mezőgazdasági Termelők Egyesülete ennek módosítását követeli, mert a jelenlegi a külföldi beruházókat részesíti előnyben, ezzel párhuzamosan hátráltatva a hazai gazdálkodók fejlődését.

termőföld

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.