Ugrás a tartalomra

Egy dinárral drágulhat minden doboz cigaretta

2017.12.06
14:31
Forrás
VajdaságMA
Fontolgatják a cigaretta utáni egydináros külön illeték bevezetését Szerbiában - írja a VajdaságMA hírportál.

Ha minden eladott doboz cigaretta után mindössze egy dinárt felszámolnának, mintegy egymilliárd dinár gyűlne össze, ami megegyezik azzal az összeggel, amennyit 2017-ben a ritka betegségek kezelésére különítettek el Szerbiában. Ez a Ritka Betegségek Szerbiai Nemzeti Szervezetének a becslése, amely az úgynevezett dohánydinár bevezetéséért száll síkra. Az ötletet az egészségügyi minisztérium is támogatja, amely hangsúlyozza, hogy néhány évvel ezelőtt volt ilyen akció, és azt tervezik, hogy felélesztik. Egyes becslések azt mutatták, hogy ily módon a ritka betegségben szenvedők terápiájához szükséges pénzeszközök 90 százalékát biztosítani lehet.

cigaretta

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.