Ugrás a tartalomra

Egy nemzetközi gigabefektetés érkezhet Szerbiába

2018.12.29
16:53
2018.12.29
17:11
Forrás
Szerbiai RTV
Erről a szerb elnök beszélt ma Vranjeban. Aleksandar Vučić elmondta, jelenleg is folynak az egyeztetések a világhírű beruházóval.

Szavai szerint, ha létrejön az üzlet, ez lehet az elmúlt 30 év legnagyobb befektetése az országban. Azt nem árulta el, mely vállalatról van szó, azonban azt elmondta, a cég kivitele négy milliárd euró lenne, amely a szerb bruttó hazai termék 10 százalékát tenné ki. Elmondta, a tárgyalások jól haladnak, annak ellenére is, hogy számos európai konkurencia is megjelent már a befektető megszerzésére. 

befektetés
Vranje

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.