Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Dobó Krisztián

Egyelőre megmenekült az idei szőlő

2021.01.28
16:05
2021.01.28
18:30
Forrás
Pannon RTV
Elégedettek a királyhalmi szőlősgazdák a szőlőtőkék állapotával egy héttel a Vince-napi próbametszés után. Az enyhe télnek köszönhetően eddig nem mutatkoztak fagykárok.

Ugyanakkor a szőlészek szerint az éghajlatváltozás és a kiszámíthatatlan időjárás miatt a Vince-napi metszésnek ma már inkább csak hagyományőrző szerepe van, hiszen a fagyok igazából a tavasz folyamán okozhatnak komolyabb terméskiesést.

Pannon RTV/Dobó Krisztián

1890-ben kezdődött el Királyhalmon és környékén a szőlő szervezett telepítése, ezt mondják a helyiek. Azt is hozzáteszik, hogy az első és a második világháború között már világhírűvé vált a királyhalmi hordókban érlelt bor, illetve pezsgő. A leleményes kereskedők elsősorban a monarchia területére szállították, a tehetősebb családok asztalára került a finom nedű. Emellett Németországba és más országokba is vittek belőle.

Pannon RTV/Dobó Krisztián

Ma is közkedveltek a homoki borok, bár a királyhalmi borászok most már főleg a helyi és a magyarországi vásárlóknak, otthoni pincéikből értékesítik boraikat.

Katona Nándor jól ismeri a szőlészethez kapcsolódó népi mondásokat, mint amilyen a "Ha fénylik a Vince, megtelik a pince" vagy a kevésbé ismert "Hogyha ködös, hogyha csorog, kevés lesz a borod".

Katona Nándor szőlősgazda és bortermelő: „Igazából az emberek csak ürügyet kerestek arra, hogy leüljenek, egy kicsit barátkozzanak, mivel a január arról szólt régen is, hogy hideg volt télen, a sok hó meggátolta őket, hogy találkozgassanak, és ilyenkor január második felében már alkalom volt rá, hogy kicsit leüljenek, és bort fogyasszanak.”

A királyhalmi gazda egyébként már hozzálátott a szőlőtőkék metszéséhez, most a hideg miatt leállt, de amint enyhül az idő, ismét folytatja majd a munkát.

Pannon RTV/Dobó Krisztián

Papp Ferenctől jobban viszont senki sem ismeri a szőlőtermelés titkait. Azt mondta, ő szó szerint a szőlőskertben látta meg a napvilágot, kilenc évtizede.

„Én meg vagyok győződve, hogy eddig nincs semmi probléma a szőlővel a fagykár miatt, úgyhogy ha ettől nem lesznek valamilyen -15-20 fokok, akkor nem is lesz probléma, tehát meg van mentve az idei szőlő.”

Pannon RTV/Dobó Krisztián

Kovács Tibor elégedetten kóstolgatta a 2020-as évjáratú borait, amelyek szerinte kiválóak. Az idén is jó termésben reménykedik.

„Az időjárás annyit változott, hogy december, január folyamán szinte nincs is fagy. Tehát nyilvánvalóan fagykár nem is érhette a vesszőt. Mást pedig a Vince-napi szőlővessző vágásból nem tudunk megállapítani, csak, hogy fagykár érte-e vagy nem. Sajnos az utóbbi időben a fagykár valahol ott áprilisban, sőt még májusban jöhet, az a veszélyesebb. Azt meg nem tudjuk megjósolni.”

Pannon RTV/Dobó Krisztián

A királyhalmi borász hozzátette, ő még vár a metszéssel, február végén, március elején tervezi, hogy hozzálát a munkához. Őseitől ugyanis azt tanulta, hogy ha később jön a fagy, akkor látja, hogy mi fagyott el, és mi maradt meg, és mit kell lemetszeni, mit pedig meghagyni.

szőlő
metszés
fagy
Királyhalom
Katona Nándor
Kovács Tibor
Papp Ferenc
borász

Most

Népszerű

Halálos baleset Bácsfeketehegynél

Halálos baleset történt délután az autópályán. Egy személyautó és egy kombi ütközött össze az Újvidék és Szabadka közötti autópálya-szakasz bácsfeketehegyi lejáratánál pénteken.

Folytatódtak a tüntetések Vajdaság-szerte

Nem egyeztek meg a gazdák és a kormány képviselői. A gazdák azt mondták, az alacsony felvásárlási árak, a magas üzemanyag- és műtrágya árak, továbbá a vízlecsapolási illeték miatt elégedetlenek.