Ugrás a tartalomra

Egyre kevesebb a szakmunkás Torontálvásárhelyen

2020.08.08
11:39
2020.08.08
18:17
Forrás
Pannon RTV
A kisvállalkozók azonban a nehéz helyzet ellenére is igyekeznek fennmaradni. A faluban például raklapkészítéssel is foglalkoznak.

Bódi József már húsz éve sikeresen üzemelteti kisvállalkozását. A Prosperitati Alapítvány támogatásának köszönhetően pedig már 10 munkást foglalkoztat.

"Elég nagy kapacitásaink vannak, relatív modern gépezetünk van, amibe egyrészt a Prosperitati Alapítvány is besegített, tehát elég nagy segítséget kaptunk a befektetéssel, amivel mi is hozzá járultunk, tehát tavaly kaptunk még egy segítséget, amivel talán úgy gondoljuk, hogy egy 50 százalékkal bírjuk növelni a mostani kapacitást."

Korábban sok asztalos volt a faluban, mára azonban egyre kevesebb a szakmunkás. A kisvállalatok tulajdonosai nagyobb fizetéssel próbálják ösztönözni a munkavállalókat arra, hogy a településen maradjanak.

A palettakészítő-üzemben jelenleg naponta kétszáz palettát is képesek előállítani. A raklapokat az adott megrendelés igényeihez mérten alakítják ki.

"Pillanatnyilag ilyen boksz palettákat csinálunk, amit magántermelők használnak, de mindenfajta palettát, amit az ipar kíván, tehát rendelésre tudunk előállítani."

A vállalat tulajdonosa elmondta, hogy a raklapokat külföldön is értékesítik.

Torontálvásárhely
szakmunkás
kisvállalkozó
Prosperitati Alapítvány

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.