Ugrás a tartalomra
Tanjug / Zoran Žestić

Elektromotorokat gyártó japán cég épít üzemet Újvidéken

2021.04.09
16:43
2021.04.09
17:35
Forrás
Pannon RTV
Az erről szóló szerződést ma írták alá Belgrádban a beruházó japán cég, illetve a szerbiai Gazdasági Minisztérium képviselői.

A tervek szerint első körben 480 ember kap majd munkát, akik a szerbiai átlagfizetéstől jóval magasabb bért kapnak majd - hangzott el az eseményen. A Nidec Corporation gépjárművekhez gyárt elektromotorokat, világszerte pedig mintegy 120 ezer embert foglalkoztat. A belgrádi találkozón Aleksandar Vučić is részt vett. A szerb államfő szerint komoly siker, hogy Szerbiába ilyen befektető érkezik, ez pedig mindenképpen hozzájárul majd a gazdaság növekedéséhez. Azonban, hogy a gazdaság növekedjen, ahhoz a koronavírust mielőbb le kell győzni - tette hozzá Vučić.

Az a célunk, hogy május végéig 3 millió polgár átessen a revakcináción. Ezt próbáljuk elérni, ami hatalmas eredmény lenne. Ez a felnőtt lakosság több mint fele, azoké, akik valóban Szerbiában élnek.”

Nidec Corporation
japán
üzem
gyár
elektromotor

Most

20:44, Frissítve: 21:23

Újra a Zvezda a bajnok

Ismét a Crvena zvezda nyerte a szerb labdarúgó Szuperligát. A piros-fehér belgrádi együttes meggyőző 3:1-es győzelmet aratott a Voždovac ellen az utolsó fordulóban.
19:05, Frissítve: 20:19

Tavaszi hangulatban

Tavaszi hangulat volt ma a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben, hiszen ezzel a címmel szerveztek népzenei műsort. Versmondók, citerazenekarok és kórusok mutatkoztak be.
18:20, Frissítve: 20:56

A fantasztikus Fantast

Hétfőn kezdődött és ma ért véget Óbecsén a Fantast nemzetközi zenei vetélkedő. A 9. alkalommal megszervezett eseményen az idén több mint 300 fellépő vett részt, hét ország 49 városából.

Népszerű

Rossz hír a földművesek számára

Folytatódik a meleg időjárás térségünkben, holnaptól egészen péntekig már nem kell számítani csapadékra - olvasható a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzésében.