Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Apczi Jenő

Elkezdődött az árpa betakarítása

2022.06.09
12:51
2022.06.09
16:56
Forrás
Pannon RTV
Az árpa felvásárlási ára jelenleg 36 dinár, viszont a tavalyi évhez képest fele akkora terméshozamra számítanak a termelők.

A képen látható földterületről az elsők között takarították be az árpát, a jelenlegi állás pedig azt mutatja, hogy holdanként 15-20 mázsa terméshozamra lehet számítani.

Az ilonafalvai Kálmán család elsőként kombájnoztatta le a terményt, most annak betakarítása folyik. Egy részét elraktározzák, a többit eladják.

Kálmán József: „Sajnos már learattuk egy részét, mert megsültek. A hosszan tartó szárazság megtette hatását, a szárában szinte van még egy kis zöld, de a szem már megvolt sülve, össze van aszalódva.”

Oromon egyelőre pihennek a kombájnok, az éjjeli eső miatt nem tudják folytatni a munkát. Itt lassan már három napja kezdetét vette a termény betakarítása. Vajda Bernárd felvásárló elmondta, az eddig levágott parcellák termésmennyisége fele a tavalyi hozamnak.

„Azt el kell mondani, hogy mindig az első aratási parcellák szoktak lenni a leggyengébbek valami oknál fogva, úgymond azok korán érnek, megsülnek. Ehhez mérten van most is a hozam 15 és 20 mázsa között holdanként. A nedvességük kielégítő, az 11-12 százalékos, az elfogadható, viszont a fajsúlyuk, a hektoliter is katasztrofális, körülbelül 25-30 százalékkal elmarad a várttól.”

Az árpa jelenlegi felvásárlási ára 36 dinár kilónként, és a felvásárlása folyamatos.

árpa
aratás
Kálmán József
Vajda Bernárd

Most

15:20, Frissítve: 16:28

Később érik a feketicsi meggy

A szokásosnál hidegebb és csapadékosabb időjárás miatt a termés is károsodhat. A termelők szerint a gyümölcsöt az alacsony felvásárlási ár miatt nem érdemes eladni, ezért feldolgozva próbálják értékesíteni.

Népszerű