Ugrás a tartalomra

Elkezdődtek a Bijeljina és Rača közötti autópálya-szakasz kiépítésének munkálatai

2022.09.15
11:16
Forrás
Szerbiai RTV
Az építkezés a boszniai Bijeljina településtől nem messze, Velika Obarskáról indult el Aleksandar Vučić jelenlétében.

A szerb államfő és más miniszterek mellett Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai államelnökség szerb tagja és Željka Cvijanović a boszniai Szerb Köztársaság elnöke is megjelent.

Az autópálya Bijeljinát és Račát, Semberiját és Szerémséget, a Szerb Köztársaságot és Szerbiát köti össze - fogalmazott Cvijanović. Kiemelte, ez nemcsak a sikeres együttműködés eredménye, hanem az egység jelképe is. Ez az autópálya nemcsak Bosznia-Hercegovina és Szerbia, hanem minden nemzet hasznára lesz - tette hozzá.

Aleksandar Vučić elmondta, mintegy 2-3 év múlva Belgrádtól Bijeljináig mindössze egy óra alatt el lehet majd jutni. Hangsúlyozta, a szerbiai rész, Kuzmin és Sremska Rača között legkésőbb egy év múlva elkészül, a Száva feletti új híd pedig már kiépült.

A Rača-Bijeljina autópálya-szakasz hossza 20 kilométer, amely a Belgrád-Szarajevó autópálya része. Hidak, viaduktok, aluljárók, felüljárók és egyéb létesítmények is épülnek majd. A projektet Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság finanszírozza.

autópálya
autópálya-szakasz
Aleksandar Vučić
Milorad Dodik

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.