Ugrás a tartalomra

Épül a technológiai fejlesztések új otthona Újvidéken

2021.05.25
16:41
2021.05.25
21:31
Forrás
Pannon RTV
Az Európai Beruházási Bank hozzájárulásával az újvidéki BioSense Intézet, az egyik legfontosabb, európai referenciával is bíró, tudományos és technológiai intézmény új épületének alapkövét helyezték le ma Újvidéken, az egyetemi városban.

A BioSense Intézet tudósai elsősorban mezőgazdasági fejlesztéseken dolgoznak. Céljuk, hogy megkönnyítsék és korszerűsítsék a termelők munkáját, különféle telefonos alkalmazásokkal, drónok üzemeltetésével és digitális farmok létrehozásával. Az Intézet eddig albérlőként működött az egyetemi város egyik épületében. Az új épület azonban, amely várhatóan 2023 januárjáig készül el, megkönnyíti majd az ott dolgozó tudományos munkatársak dolgát - emelte ki Vladimir Crnojević. A BioSens Intézet igazgatója hozzátette: „Jelenleg csaknem ötven, tudományok doktora dolgozik az Intézetben. Közel száz kutatási projekten dolgozunk, az Európai Bizottság megrendelésére, általánosságban a világpiacra, egy részük pedig az állami közigazgatásnak készül, amelyek igen fontosak Szerbia számára. Egyes kutatásaink tisztán csak a tudományt szolgálják, de amire különösen büszkék vagyunk, az a gyáriparral való együttműködés.”

Az új épület felépítése és teljes felszerelése mintegy 14 millió euróba kerül, ehhez Szerbia 11 millió euró hitelt kapott az Európai Beruházási Banktól, míg az állam 3 millió euró beruházást irányoz elő. Ebből körülbelül 4,5 millió eurót költenek az épület építésére, míg a modern tudományos berendezésekre 9,5 millió eurót terveznek. Az újvidéki önkormányzat az infrastruktúra kialakítására biztosít pénzt - mondta Miloš Vučević, polgármester.

„Újvidék, azaz a város 60 millió dinárt költ majd közműfejlesztésre. A vízvezeték, a szennyvízcsatorna, a gyalogjárdák és kerékpárutak, parkolóhelyek kiépítésére, tehát mindarra, amit a BioSense a várostól kért az infrastruktúra terén.”

A BioSense Intézet elsődleges kutatásainak célja, a minél jobb minőségű és minél nagyobb mennyiségű élelmiszer termelése, környezetkímélő technológiák alkalmazásával - emelte ki Branko Ružić, tudományos és technológiafejlesztési miniszter, az alapkőletételt követően.

„Ami szintén nagyon jelentős, hogy 150 új munkahelyet teremtünk, a legjobb, legtanultabb, fiatal tudósaink számára, és ez a tudományos kutatóintézet, amely nemcsak Szerbiában, hanem - biztos vagyok benne -, a régióban is vezető szerepet tölt majd be, vonzó lesz a külföldi, fiatal kutatók számára is.”

Ana Brnabić szerb kormányfő kiemelte: Szerbia a jövőben nem az olcsó munkaerő miatt lesz híres, hanem a képzett szakembereiről és kutatóiról.

„Ma nemcsak egy új épület, egy új intézet alapkövét helyeztük le, hanem elkezdtünk megalapozni valami sokkal nagyobbat és jelentősebbet, Szerbia további technológiai fejlődését. Szerbia helyét berajzoljuk a nemzetközi innovációs térképre, Európa és ezzel egyidőben a világ térképére is.”

A BioSense Intézet új épülete egyedülálló lesz az országban, mert a létesítmény speciális rezgéscsillapító tulajdonságainak köszönhetően lehetővé teszi a mikro- és nanoelektronika fejlesztéséhez szükséges legkorszerűbb tudományos berendezések használatát. A szerbiai gazdáknak hatékony segítséget nyújthat a munkájukban, hogy egészségesebb és magasabb hozamokat érjenek el.

Újvidék
BioSens Intézet
Ana Brnabić
Miloš Vučević
Branko Ružić
Vladimir Crnojević

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű