Ugrás a tartalomra

Érdemes Palicsba fektetni

2021.12.08
17:02
2022.05.01
17:59
Forrás
Pannon RTV
Palicson járt a szerbiai idegenforgalmi miniszter, a Tartományi Képviselőház elnöke és a szabadkai önkormányzati vezetők. A fürdőváros fejlesztéseit tekintették meg, és a jövőbeli lehetőségekről is egyeztettek.

Elkészült Palicson a Hegedűs József utcai parkoló, új helyre kerül a kalandpark, megkezdődött a nyilvános toalettek rekonstrukciója is, valamint nemsokára folytatódnak az Aquapark és Wellnessközpont munkálatai - ezek az infrastrukturális beruházások a település idegenforgalmi vonzerejét szeretnék növelni. Ennek kapcsán látogatott el Palicsra Tatjana Matić kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs miniszter.

A kalandparkot először a Palicsi-tó strandjára helyezték el, majd idén áttelepítették a Palicsi Állatkertbe. Most ott kapott végleges helyet. Ez Szabadka önkormányzatának segítségével valósult meg. Emellett több olyan beruházást is sikerült befejezni, amit az önkormányzat és a minisztérium is finanszírozott - emelte ki Dencs Valéria, a Palics Park Kft. igazgatója. „Amit idén befejeztünk, az a Hegedűs József utcai parkoló volt. Ott 61 parkolóhely készült el, és ami nagyon fontos, és nagyon fontos kiemelni, hogy minden ötödik parkolóhelyen fát ültettünk.”

A palicsi Aquapark és Wellnessközpont alapkövét 2018 decemberében helyezték le, 2020 novemberének derekára tervezték a befejezését, de az még mindig nem valósult meg. Pásztor István, a VMSZ elnöke újságírói kérdésre elmondta, a létesítmény a következő strandszezon elejére elkészülhet.

A Víkend telepen viszont áldatlan állapotok uralkodnak - tette hozzá Pásztor. „Beszéltünk azokról az ügyekről, amik nem biztos, hogy túl sok pénzbe kerülnek, de meghatározzák az egész palicsi általános impressziót, az pedig a Víkend telep bal oldalán a víztől ellentétes oldalon, a sétány ellentétes oldalán levő területnek a rendezése, ahol az elhagyatott víkendházak vannak, ahol a félig leégett valamikori vállalati nyaralók vannak.”

Palicsnak turisztikai szempontból rengeteg lehetősége van - hangoztatta Szabadka polgármestere, Stevan Bakić. „Arra számítunk, hogy ez a minőségi együttműködés folytatódni, sőt erősödni fog, mert Palics a legjobb példa mindhárom szintű, a kormányzati, a tartományi, a helyi szintű együttműködésére, és én a város és Szabadka nevében, valamint Palics nevében megígérhetem, hogy mindent megteszünk azért, hogy a legjobb eredményeket érjük el.”

A tavalyi év, a világjárvány rányomta bélyegét a turizmusra. A cél, hogy újraélesszék az idegenforgalmat - mondta az illetékes tárcavezető, Tatjana Matić. „Úgy gondolom, hogy az olyan turisztikai desztináció, mint a Palicsi Park, valóban nagy jövő előtt áll, és minden ilyen célpontra irányuló befektetés sokszorosan megtérül. A tartomány minisztériumának és természetesen a városnak is az a szerepe, hogy infrastrukturális projekteken keresztül minden szükségeset biztosítson.”

A találkozó végén a miniszter meglátogatta a Vörösfaluban lévő jeladótornyon épületét is.

Palicsi-tó
Palics Park Kft.
fejlesztések
beruházások
Tatjana Matić
Pásztor István
Stevan Bakić
Dencs Valéria
Palics

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.