Ugrás a tartalomra

Érkezik a területalapú támogatás

2022.02.28
12:29
2022.02.28
16:49
Forrás
Pannon RTV
A tervek szerint már holnaptól folyósítják a területalapú támogatást a bejegyzett szerbiai mezőgazdasági termelőknek.

Az energiaválság és az élelmiszerek gazdasági rendszerben betöltött fontossága miatt a szerb kormány úgy döntött, hogy megduplázza a gazdálkodók hektáronkénti juttatását.

A szerbiai, így az észak-bácskai mezőgazdasági termelők is örülnek a megduplázott területalapú támogatásnak, amely éppen a legjobbkor jön számukra, hiszen hamarosan elkezdődik teljes gőzzel a tavaszi vetés. A mezőgazdasági minisztérium illetékesei szerint március első tíz napjában valamennyi bejegyzett szerbiai mezőgazdasági termelő megkapja a hektáronkénti 8000 dináros területalapú támogatást.

Szarapka Ede szerint két nagyon rossz gazdasági év után a termelőknek nagyon jól jön a most kifizetésre kerülő, megemelt juttatás. A kispiaci gazda elmondta, 2020-ban a koronavírus-járvány, 2021-ben pedig a szárazság okozott tetemes károkat, miközben a műtrágya ára esetenként 300 százalékkal is nőtt.

„Ez a 8000 dinár számunkra, akár magam számára is, egy hatalmas segítség lesz a tavaszi munkálatok kapcsán, mert én azt gondolom, hogy minden tekintetben egy olyan segítség, amire nem számítottunk, ami nagyon jó helyre fog kerülni, és ami csak vissza lesz forgatva a mezőgazdaságba.”

Ábrahám Sándor azt mondta, a négyezer dináros hektáronkénti támogatás nagyon kicsi volt. A 8000 dinár sem sok, de mégis duplája az eddiginek, tette hozzá a hajdújárási gyümölcstermelő.

„A gyümölcstermesztésben ez a 8000 dinár hektáronkénti támogatás nagyon kevésnek tűnik, mivelhogy a gyümölcstermesztés nem folyik akkora területeken, mint a szántóföldiek, de el kell, hogy fogadjuk ezt, amit döntöttek jelenleg, és nagyon várjuk, hogy márciusban ez ki legyen fizetve.”

Szerbiának az EU-csatlakozási folyamata során át kell vennie az uniós mezőgazdasági támogatás modelljét, és folyamatosan emelnie kell a gazdaságoknak nyújtandó támogatásokat, mondta Fremond Árpád. A VMSZ alelnöke hozzátette, a megduplázott területalapú támogatás csak az első lépés e felé.

„Nagyon-nagyon megdrágult minden, a terményárak is most nagyon magasak, viszont ezzel párhuzamosan minden megdrágult, akár az üzemanyag, akár a műtrágya, és a mezőgazdasági termelőknek ahhoz, hogy egy jó termelési év elé tudjanak nézni, azért mindent meg kell adni a termőföldnek, és én azt hiszem, jól jön mindenkinek ez a növelés.”

Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági miniszter reményét fejezte ki, hogy a támogatás értékének növelése hozzájárul a szerb agrárium hatékony fejlődéséhez.

„Mindez március első tíz napjában kifizetésre kerül, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a tavaszi vetés. Évről évre nő a költségvetés, a kormány és a termelők évről évre növelik a szerbiai élelmiszerek kivitelét, ezért remélem, hogy ez az intézkedés is hozzájárul a szerbiai mezőgazdaság még nagyobb sikeréhez.”

Nedimović kiemelte, az elkövetkező napokban összesen több mint 120 millió euró értékben fizetik ki a gazdáknak a területalapú támogatást.

területalapú támogatás
kifizetés
mezőgazdaság
Branislav Nedimović
Fremond Árpád

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.