Ugrás a tartalomra

Faültetés a fagyok előtt

2016-11-23
22:30
Itt a faültetés ideje
Itt a faültetés ideje. A csemetéket egészen az első fagyok megérkezéséig lehet a tápláló anyaföldbe helyezni. Rovarirtó, gyökérserkentő és egy kevés műtrágya kerül minden kis facsemete helyére. A kiásott lyukak nagyjából egy-másfél méter mélyek. Somogyi János 700 kis cseresznyecsemetét ültet idén. Csak a talaj megkeverése után kerülnek a földbe. „Egyenesen álljon. Szemzésre figyelünk, hogy a szemzés mindig a talaj felett legyen egy pár centivel, ne a talaj alatt. Mert, ha nagyon leengedjük és miután ilyen mélységben betemetjük, a fa be fog fulladni, nem fog kihajtani, ezért fontos, hogy a fa egészen itt fönt legyen.” Az ültetésnél oda kell még figyelni a szélirányokra is, ami a észak-vajdaságiak esetében az észak-déli irány. Ez azért fontos, mert a rosszul ültetett fiatal fákat akár 2-3 éves korukban is kidöntheti egy-egy nagyobb szélmozgás - meséli Somogyi János. „Mindig derékszöget keresünk, hogy bárhonnan ha belenézünk a sorokba, mindig egy egyenes vonal jöjjön ki. Ez később fontos a támrendszer kialakításánál is, ha majd egy jégvédelmi rendszert is ki akarunk alakítani, akkor nagyon fontos.” A fák ültetését egészen az első fagyokig érdemes folytatni. Utána azonban már nem tanácsos, mivel a fák gyökere megfázhat. faultetes-s
facsemete
faültetés
szélirány
késő ősz
enyhe tél

Most

16:26

Tűz pusztít Bosznia-Hercegovinában

Trebinje környékén, a Boszniai Szerb Köztársaságban az éj folyamán a lángok a szél miatt több kilométerre kiterjedtek. Félő, hogy a lángok a közelben elhelyezkedő Zasad településig jutnak.
14:32

60 ezer méh egy álmennyezetben

Az ausztráliai Brisbane-ben egy házból az álmennyezet alól hatvanezer méhet kellett eltávolítani, és ötven kiló mézet szedtek ki méhészek - közölte az Euronews.

Népszerű

Megtámadták a TSC szurkolóit Temerinben

A TSC szurkolóinak egy kisebb csoportját eddig ismeretlen tettesek megtámadták Temerinben, amikor a vasárnap esti Vojvodina elleni mérkőzés után hazafelé tartottak.