Ugrás a tartalomra

Félreértés vagy megalapozott aggodalom?

2012.08.11
17:18
Fagyasztott csirkét és pástétomot kapnak fizetés helyett a csókai húsfeldolgozó munkásai
Fagyasztott csirkét és pástétomot kapnak fizetés helyett a csókai húsfeldolgozó munkásai. Egyik alkamazottjuk legalábbis erről értesítette szerkesztőségünket. Mint mondta, a cég a két hónapos fizetéshátralékot téríti meg így. A tulajdonos szerint félreértésről van szó. A téma után kutatva kiderült, hogy a vállalatban a gépek valóban állnak, a tulajdonos pedig két havi bérrel tartozik az alkalmazottaknak és tény, hogy a napokban a munkások csirkét és pástétomot kaptak. Branko Milošević cégtulajdonos azonban azt mondta, hogy a csirkét és a pástétomot nem fizetésnek szánták. Ezt a munkások írásban kérték, az árát pedig majd a fizetésükből vonja le a vállalat. Hogy mi a teljes igazság, nem derült ki, az alkalmazottak és a tulajdonos ugyanis mást-mást állít. A dolgozók minden esetre reménykedhetnek abban, hogy szeptemberben beindul a nagyüzem, és az őszi hónapokban már rendeződik a helyzet a csókai húsgyárban.

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű