Ugrás a tartalomra

Finom borok megmérettetése Temerinben

2020.01.25
19:20
2020.01.26
19:10
Forrás
Pannon RTV
Hat országból csaknem 780 borminta érkezett a 23. Nemzetközi Vince-napi Borversenyre Temerinbe. A borokat szakmai zsűri értékelte és borkóstolás is volt.

A verseny eredményhirdetéssel zárult, az abszolút győztes pedig a temerini Kabács János lett.

Gusztony Endre évről évre részt vesz a temerini Nemzetközi Vince-napi Borversenyen. Szerinte az esemény a borkóstolás mellett a barátkozásra is kiváló alkalom: „A bor szerintem előkelőbb ital, mint a sör vagy a pálinka. Annak is megvan a saját varázsa. A bor azonban mégis ad egyfajta magasságot az előkelő beszélgetéshez.”

Az érdeklődők számos borfajta közül válogathattak.

Nemes Edina, résztvevő: „Nagyon szeretjük a borokat. Ez számunkra egy egzotikusnak mondható fesztivál. Eddig chardonnay-t és málnabort kóstoltam. A málnabor nagyon tetszett. Még különböző gyümölcsborokat tervezek megkóstolni.”

A temerini borfogyasztási szokásokról Csévári Róbert, a Vajdasági Sommelier Szövetség alelnöke beszélt: „Temerinben jellemző az alma, a kenyér és a sajt. Ez a három dolog kizárólag akkor jellemző, ha borkóstolás zajlik. Ezt arra használjuk, ha egy bor nagyon savas volt, vagy nagyon édes, hogy azzal az eredeti ízvilágot visszahozzuk.”

Hasonló jellegű kulturális rendezvény nem található a térségben. Ezért is vonz sokakat a rendezvény - mondta Kókai Zoltán, elnök, Temerini Kertbarát Kör: „A kistermelőknek próbálunk lehetőséget nyújtani, hogy össze tudják hasonlítani a boraikat egymás között, és be tudják mutatni a nagyközönségnek. Ez a mód, amit alkalmazunk, hogy mindenki hozzáfér 777 mintához - persze mértékkel - az nincs a környékünkön.”

A szervezők a borkóstolón kívül finom falatokkal és hagyományos népzenével várták az érdeklődőket. A verseny díjkiosztóval zárult.

Vince-nap
borverseny
borkóstoló

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.