Ugrás a tartalomra

Földvásárlási támogatást kaphatnak a fiatalok

2019.02.12
15:51
2019.02.12
18:52
Forrás
Pannon RTV
Törökbecsén járt ma Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter és Vuk Radojević, tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár.

A politikusok a helyi gazdákhoz látogattak el, akikkel a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről beszélgettek.

Pár napja születtek kisborjai a törökbecsei Stojšin családnak. Ők az állattenyésztés mellett 40 hektáron szántóföldi növényeket is termesztenek, elsősorban takarmánynak.

Vojislav Stojšin, Törökbecse: „Szeretnénk bővíteni a mezőgazdasági termelésünket, elsősorban az állattartást, bővíteni szeretnénk a kapacitásainkat, és szeretnék még borjúkat is venni.”

Törökbecse önkormányzata az idén első alkalommal hirdet pályázatot, amellyel a fiatal növénytermesztőknek segítenének.

Saša Maksimović, polgármester, Törökbecse : „Minél kisebb a területük, annál nagyobb lesz a községi támogatás, tehát a fiatal és kis területen gazdálkodó zöldség-, szőlő- és gyümölcstermesztők első alkalommal kapnak majd támogatást Törökbecse község költségvetéséből.”

Vojislav, a Stojšin család legfiatalabb tagja nemrég szerzett diplomát a mezőgazdasági egyetemen. Ő is a szülei gazdaságában dolgozik.

Vuk Radojević, tartományi mezőgazdasági, víz- és erdőgazdálkodási titkár: „2017-ben vezettük be először az úgynevezett start up programot a 40 évnél fiatalabbak számára. Örülök, hogy ennek az intézkedésnek vannak eredményei, és egyre több fiatal szeretne mezőgazdasággal foglalkozni.”

Az állattenyésztés fejlesztése és a fiatalok támogatása lesz a szerb kormány legfontosabb idei feladata ebben az ágazatban – jelentette ki Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter.

Branislav Nedimović, mezőgazdasági miniszter: „Ebben az évben a korábbiakhoz hasonlóan a fiatal mezőgazdászok számíthatnak támogatásra a termelés megkezdéséhez, de lesz egy újdonság is a mezőgazdasági földvásárlással kapcsolatosan, amivel egy külön alap által fogjuk a fiatalokat mezőgazdasági földvásárlásra és maradásra ösztönözni.”

A politikusok Törökbecse után a községhez tartozó Kumánba is ellátogattak.

Törökbecse
Saša Maksimović
Vuk Radojević
Branislav Nedimović

Most

15:33

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 15:23

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű