Ugrás a tartalomra

Folyamatban van a 100 eurós válságenyhítő támogatás átutalása az igénylők számára

2020.05.27
07:27
2020.05.27
13:05
Forrás
Danas, Szerbiai RTV
Hétfő óta naponta 500 ezer személy kapja meg a számlájára a 100 eurós támogatás dinár ellenértékét. A támogatást június 5-éig lehet igényelni.

Mintegy hatmillió lehet azoknak a szerbiai állampolgároknak a száma, akik igényelték vagy már megkapták az állam által ígért 100 eurót – írja a Danas. Szerbia felnőtt lakossága 6,7 millió, ez pedig azt jelenti, hogy körülbelül 700 ezren, vagyis a jogosultak kicsivel több, mint 10 százaléka vagy nem érdekelt a pénz igénylésében, vagy ha igen, valamilyen okból kifolyólag nem tudja azt kérni – például azért, mert nincs érvényes személyi igazolványa. Becslések szerint a 100 eurót azok is igényelték, akik külföldön dolgoznak. Megtehették, hiszen szerb állampolgárok, és van bejelentett szerbiai lakcímük. A belföldön élők és dolgozók mintegy 5,5 millióan lehetnek, így a külföldön munkát vállalók száma 1,2 millióra tehető. Utóbbiak közül is sokan igényelhették a támogatást, az ő számukat félmillió és egymillió közöttire becsülik. Végleges adatok június 5-e után lesznek, akkor jár le ugyanis a 100 euró igénylésének határideje. Addig pedig még lehet kérni a pénzt. Ez lehetséges az idp.trezor.gov.rs oldalon, vagy a 0800 101 100-as telefonszámon. A nyugdíjasok, akik 1,7 millióan, és a szociális segélyben részesülők, akik pedig mintegy 160 ezren vannak, már hozzájutottak a segélyhez, számukra automatikus volt az átutalás. Az igénylők kifizetése hétfőn kezdődött, naponta félmillió embernek érkezik meg a számlájára a pénz. Az átutalás – a tervek szerint – június 7-én ér véget.

Szerbia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.