Ugrás a tartalomra

Fontos, hogy minél többen pályázzanak az IPARD-alapoknál

2019.05.14
14:16
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Az IPARD-programokról, szerbiai támogatásokról is szó volt ma az újvidéki mezőgazdasági kiállításon. Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági miniszter is ellátogatott a rendezvényre.

Az újvidéki kiállításon a gasztronómia is helyet kapott. A magyarországi Agrármarketing Centrum kiállítóterén a hagyományos magyar konyha ízeit ismertetik. A finom falatok mellé pedig minőségi borokat kínálnak. A borfogyasztás kultúrája egyre inkább terjed, ezért szükséges az új piacok megszerzése - mondta Krenner Csaba, villányi borász: „Kapcsolat van, de még jobban szeretnénk erősíteni, mert még csak most indultunk el a piacon, és holnap meg holnapután lesznek ez ügyben tárgyalásaink, hogy igazán sikerüljön berobbannunk a szerbiai piacra.”

A vásár ideje alatt a mezőgazdasági minisztérium számos találkozót és szakmai előadást szervez, amelyeknek célja, hogy a szerbiai agráriumba minél több uniós támogatás érkezzen. A mai rendezvényen az élelmiszer-biztonságról is szó esett. Branislav Nedimović, mezőgazdasági miniszter, Szerbia: „Az elmúlt hónapokban négy rendeletet változtattunk meg az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban. A cél az, hogy teljes mértékben megegyezzenek előírásaink az uniós normákkal, ugyanis az a világon a legkorszerűbb, legteljesebb, legszabályozottabb piac a húsáruk szempontjából. Amennyiben ilyen rendszerünk van, lehetőség nyílik a kereskedelemre szinte bárkivel.”

Az Európai Unió szerbiai küldöttsége segít abban az országnak, hogy minél jobban haladjon az előcsatlakozás útján. Az eseményen elhangzott, fontos az, hogy minél többen pályázzanak az IPARD-alapoknál, ezáltal uniós pályázati pénzeket hívhatnak le vidékfejlesztésre. Mateja Norčić Stamčar, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetőhelyettese: „75 millió eurós vissza nem térítendő összegről beszélünk, ezt a pénzt nem kell visszaadni és közvetlenül a kisvállalkozók használhatják. Önökön múlik, hogy miként és milyen ütemben hívják le ezeket a pénzeket, reméljük, hogy a meghatározott ütemben mennek majd a dolgok, ebben reménykedünk.”

A mezőgazdasági kiállításra látogatók egyébként egy nyereményjátékban is részt vehetnek, amennyiben jegyet váltanak a rendezvényre. A játékban résztvevők között egy John Deere, továbbá egy Belarus márkájú traktort sorsolnak ki, sőt egy vetőgép is gazdára talál majd.

Újvidék
mezőgazdasági kiállítás

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.