Ugrás a tartalomra

A gazdák elégedettek a hízóbikák felvásárlási árával

2022.04.25
12:19
2022.04.25
17:06
Forrás
Pannon RTV
3 eurót fizetnek a jószágért a felvásárlók.

Hosszú idő után most kínálnak reális árat a hízóbikákért - mondják az adorjáni gazdák. Jelen pillanatban közel 3 eurót fizetnek a jószágért a felvásárlók, igaz a kereslet mérsékelt, és egyre kevesebb jószágot kínálnak eladásra térségünkben.

A tavalyi évben sok gazdaság nem tudta értékesíteni a borjakat. Az állattenyésztőknek ez is nagy gondot okozott, az esetek többségében ezeket a jószágokat felhizlalták. Az adorjáni Bicskei család is így tett. Mint mondják hiába hirdették meg bárhol is, senki sem érdeklődött utána.

Bicskei Mária, állattenyésztő: "Eddig minden évben adtunk el egy 10-15 borjút, itt a faluban, nem is kellett meghirdetni tudták, hogy érdeklődnek nálunk is elvitték őket. Tavaly pedig egyetlen egy darabot sem pedig hirdettük újságban is, közösségi fórumon is, hát még érdeklődő sem volt, nagyon sokan felhagytak vele."

Ebben az évben viszont az adorjáni termelőnek élő súlyban kilogrammonként 2,5 euró körüli áron sikerült értékesíteni. Ez az ár azóta már növekedett 2,8 és 2,9 euró között mozog fajtától függően. A szakemberek szerint ez az ár sem extra magas, viszont az elmúlt időszak egyik legkedvezőbb felvásárlási ára.

Bata Erzsébet, a magyarkanizsai Gazdakör elnöke: "Tűrhető most ahhoz képest ami volt egy évvel, kettővel ezelőtt, sokkal kifizetődőbb a tenyésztés, idézőjelben kifizetődő, még egyszer jelzem, mert a takarmány ára, a gabona ára nagyon magasan elszökött. Természetes itt ki kell használni minden lehetőséget, hogy a legolcsóbb takarmánnyal etetni a jószágokat, hogy egy kis kifizetődőség maradjon az ember kezében."

A szakember arra is felhívja a tenyésztők figyelmét, hogy bizonyos esetekben a felvásárlók a vártnál magasabb árat kínálnak, amit különféle kifogások miatt végül az utolsó pillanatban már nem adnak meg.

"Mindig találnak valami hibát, ha nagy a súly, akkor azt mondják, hogy nagy a súly az a baj, ha kisebb a súly, akkor nagyobb súlyút szeretnének, az a baj. Esetleg minőségben találnak hibát, ha már egy Holstein van az állományban, akkor már azt kiszűrik és képesek már azért csökkenteni az árat."

Jelen pillanatban a hízóbikák iránt mérséklet a kereslet, valamint a kínálat is szegényes, ugyanis másfél év alatt megfeleződött az állomány térségünkben - tette hozzá a Gazdakör elnök.

hízóbika
felvásárlási ár
gazda

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.