Ugrás a tartalomra

A gazdák szerint a búza termésátlaga elfogadható, a 18 dináros felvásárlási ár már kevésbé

2020.07.26
16:45
2020.07.26
17:29
Forrás
Pannon RTV
Öt és fél tonna a búza átlaghozama hektáronként a szabadkai határban. Sokan elégedettek a hozammal és a minőséggel, egyedül a 18 dináros felvásárlási ár az, ami aggasztja a gazdákat.

Körülbelül egy hete fejeződött be a búza aratása Észak-Bácskában, amely az esős időjárás miatt kissé elhúzódott. A ludasi gazdák elégedettek a hozammal.

Aladics Tibor, termelő, felvásárló, Ludas: „A környékünkön 15 mázsától a 25 mázsáig volt a legnagyobb átlag. Persze itt is voltak kirívó esetek. Volt, aki elérte a 3 és a 4 tonnát is, de ott az elővetemény biztos, hogy vagy tarló vagy pedig valami kerti vetemény volt. Azok, akik napraforgó után vetették a búzát, ott biztos vagyok, hogy a 30 mázsa alatti hozamuk volt holdanként. A legnagyobb átlag a 20 és a 25 között mozgott.”

Aki megfelelő időben elvégezte a kellő agrotechnikai műveleteket, az nagy hozamokra is számíthatott, mondta el Richter Franjo, szabadkai termelő. Véleménye szerint a búza egy-két hónapon belül magasabb áron is eladható lesz. Stábunknak beszámolt a jelenlegi árakról, amelyek az adót is tartalmazzák: „Sajnos, a búza felvásárlási ára nem valami jó. Az árpával is ez volt. 14-14,5 és 15 dináros árakkal indultak. Mi például 15 dinárt fizettünk a termelőket, de ez nagyon kevés. A búza 18 dináros árát is keveseljük. Én azt javaslom a termelőknek, hogy amennyiben megtehetik, várjanak az eladással.”

Szabadka határában átlagban több mint 16 ezer hektáron termesztenek búzát. Idén az átlaghozam öt és fél tonna hektáronként. A termés kielégítő minőségű, ami a mag súlyát, nedvességtartalmát és szennyezettségét illeti, mondta el Bognár Pásztor Hajnalka. A szabadkai Mezőgazdasági Szakszolgálat vizsgálatai alapján, az idei búzák mikotoxinokkal nem fertőzöttek.

Bognár Pásztor Hajnalka kiemelte: „Volt olyan parcella, amin két és fél tonnáról számoltak be a termelők, de bizony voltak olyan parcellák is, amelyekről majdnem 9 illetve 10 tonna per hektáros hozammal dicsekedhettek. De ezek egyedi parcellák. Az átlagos hozam körülbelül 5,5 tonna volt hektáronként.”

Az aratás után következik a tarlókezelés, amely folyamán tilos a parcellákat felégetni. A növényvédelmi szakmérnök elmondta, a gazt az intenzív növekedési fázisában, kettőtől három hétig felszívódó gyomirtókkal kezelik. Ez után következnek a talajműveletek és a termőföld előkészítése az őszi illetve tavaszi vetésre.

búza
aratás
Aladics Tibor
Bognár Pásztor Hajnalka

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.